Babamentő inkubátort adtak át a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban csütörtökön. Horváth László, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: az inkubátor ugyan egy kis eszköz, de annak az újszülöttnek, akinek az életben maradását szolgálja majd, az egész világot jelentheti.

Hozzátette: a kórház bejáratnál elhelyezett babamentő pótolhatatlan és felbecsülhetetlen, megléte pedig nagy lépés az intézmény életében, hiszen segítségével menedéket nyerhetnek és esélyt kaphatnak a nem kívánt, vagy nem vállalt életek. Hangsúlyozta: egyetlen életről sem mondhatunk le, de ha egy nő úgy dönt, hogy krízisinkubátorba helyezi gyermekét, – mert nem tudja, vagy nem akarja felnevelni – nem követ el bűncselekményt. Ebben az esetben a hatóságok nem tesznek lépéseket arra, hogy a baba szülőanyját vagy más hozzátartozóit felkutassák. Hozzátette: fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, ha egy nő ilyen helyzetbe kerül, a gyermek szempontjából az az egyik legjobb döntés, ha igénybe veszi a kültéri inkubátort. Minden más esetben büntetőjogi felelősségre vonható az, aki valahol magára hagyja újszülöttjét. Horváth László szólt arról is, méltán lehetünk büszkék a kórház fejlődésére, és köszönet illeti mindazokat, akiknek munkája révén – Hatvan és Eger mellett – immár Gyöngyösön is van babamentő inkubátor.

Weisz Péter, a Bugát Pál Kórház főigazgatója úgy fogalmazott: a Biblia tanítása szerint az, aki életet ment, világot ment. Szólt arról is, hogy az elmúlt 3-4 évben komoly fejlődés ment végbe az intézményben, így a szülészeti osztályon is, ahol tavaly közel 900 újszülött látta meg a napvilágot. Beszéde zárásaként köszönetet mondott kollégáinak, valamint Horváth Lászlónak, a térség országgyűlési képviselőjének, akinek aktív támogatása és közbenjárása nélkül az elmúlt évek fejlesztései, s a nyilvános babamentő inkubátor beszerzése sem valósulhatott volna meg az intézményben.

A beszédeket követően Juhász Ferenc, apát kanonok áldotta meg a kültéri babamentő inkubátort.

 

2017. március 17.

Forrás: www.horvathlaszlo.hu

Fotó: Czímer Tamás