Varróné Bánszki Mária 40 éve dolgozik a bőrgyógyászati betegellátásban. Pályáját Egerben kezdte, most a gyöngyösi kórház vezető asszisztense. Munkáját a Magyar Ápolási Egyesület nemrég Ezüst kitűzővel és Elismerő oklevéllel díjazta.

Marikával a kezdetekről, a pálya örömeiről és kihívásairól beszélgettük.

– Mi szükséges ahhoz, hogy valaki több évtized után is lelkesen, örömmel végezze a munkáját, ráadásul az egészségügyben, ami köztudottan nem könnyű terep?
– A férjem három műszakban dolgozik, én kettőben, így amikor kicsik voltak a gyerekeink, szinte sakkozni kellett az idővel, hogy mindent el tudjunk intézni. A lányom és a fiam is felnőtt már, kirepültek a családi fészekből – egészen Londonig – így ez többé nem akkora gond. Sőt, a mostani két műszakom szinte felüdülés a korábbihoz képest: mikor 1977-ben Egerben kezdtem dolgozni, mi is három váltásban láttuk el a teendőket. Hét évig dolgoztam a Markhot Ferenc Kórházban, s úgy volt, hogy maradunk is a megyeszékhelyen, de végül mégsem telepedtünk ott le, hanem hazajöttünk a szüleimhez Gyöngyösre. Később Gyöngyöstarjánba költöztünk, ahol most is élünk.  A napi sikerhez jó csapat, segítő, támogató közösség kell, ami nálunk szerencsére megvan. Nagyon szeretem a munkatársaimat, sokat tanulunk egymástól.

–  Milyennek látja a pácienseket, változott valami a régebbi időszakhoz képest?
– Sokkal nagyobb türelemre van szükség, hiszen a felpörgött világban az emberek azonnali eredményt szeretnének, és nem mindig fogadják el, hogy a gyógyuláshoz adott esetben sok időre, többféle terápiára is szükség lehet. A bőrgyógyászatban ez kiemelten jelentkezik, hiszen a tüneteknek sok esetben esztétikai vonatkozásuk is van. Az empátia és a tapintat is nagyon fontos, mert az emberek bizalommal fordulnak hozzánk. Manapság érezhetően több a beteg, köztük a visszatérők is. Most, hogy kinézek a folyosóra, szinte mindegyiküket ismerem már. Szerencsére a kórház felújítása folytán mi is átköltözünk az új részlegbe, itt korszerű, kulturált körülmények között lehet dolgozni és várakozni is.

– Mit tanácsolna az osztályra érkezőknek?
– Jöjjenek időben, ne várják meg, míg súlyosbodik egy probléma. Biztos vagyok benne, hogy a betegségek kialakulásában nagy szerepe van a stressznek is, a lelki betegségek bizony fizikailag is megjelennek. Természetesen az egészségesebb életmód is sokat segíthet a megelőzésben.

– Húsvétra mit tervez?
– Kertészkedem és főzök valami nagyon finomat, természetesen ünnepi sonkát is!

Marika elárulta, hogy még sosem készítettek vele interjút. Örülünk, hogy mi lehettünk az elsők!

Kékes Online