A vidrák és a szurikáták látványetetésével kezdődött a Gyöngyösi Állatkert május elsejei programkavalkádja. Barcai Henrietta, az állatkert ügyvezetője kérdésünkre elmondta, hogy délután is érdemes kilátogatni hozzájuk, hiszen 14:30 órától a kisragadozók, 15.30-tól az oroszlánok, 16:00 órától pedig a tigrisek és a kanadai hiúzok etetését lehet megnézni. Az oroszlánok ma libafarhátat, egész csirkét és borjúcombot fogyasztanak. A látványetetéseket előadás is kíséri, melyben a nagymacskák veszélyeztetettségéről lesz szó.

A hüllősimogatásra vágyók tapizhatnak tigrispitont, gabonasiklót, páncélos gyíkot és szakállas agámát is. Az amerikai eredetű – bűzmirigy nélküli – bűzös borzot is meg lehet simizni.

Az állatkert egyik látogatója kifejezetten undorodott a hüllőktől, ám egy kis ismerkedés után már boldogan járkált a nyakába akasztott kígyóval – mesélte az ügyvezető. Fontos, hogy a „nemszeretem állatokat” is közelebb hozzák az emberekhez, mert ezzel mérsékelhető a velük szembeni előítélet.

A gyerekeket ma egész nap ingyenes arcfestés, pónilovaglás és ugrálóvár várja.

Szerző: KékesOnline
Fotó: Czimer Tamás