Enduro világbajnoki futamnak ad otthont Parádfürdő június 23. és 25. között. Az esemény egyik különlegessége, hogy Magyarországon 23 éve rendeztek utoljára ilyen rangos megmérettetést. A versenyzők a világ számos tájáról érkeznek, köztük több világbajnok is megmutatja, mire képes. Hadobás Ádámmal, a rendezvény főszervezőjével beszélgettünk.

– Bevallom, még nem találkoztam az Enduro kifejezéssel. Mit takar ez a megnevezés?

– Az Enduro a kétkerekű motorozás egyik legősibb válfaja, több mint 100 éves a sportág. Idén júniusban, 23 év után újra Magyarországon, Parádfürdőn zajlik majd egy 9 állomásos terepmotoros világbajnokság 4. állomása. Sajnos többször tapasztaltam, hogy a motorosokkal kapcsolatban kialakult egyfajta negatív sztereotípia, épp ezért a verseny egyik célja, hogy megmutassuk, ez a sport nem környezetromboló tevékenység. A közvetlen környezetünk szerencsére már kezdi ezt belátni.

– Milyen feladatok várnak a versenyzőkre?

– A mezőny tagjaitól komoly állóképességet igényel a megmérettetés, hiszen a pilótáknak napi 8 órát kell motorozniuk, s ezen idő alatt közel 200 kilométert tesznek majd meg. Mindenkire 3 kör vár, különböző jellegű speciál szakaszokkal tarkítva. A nyomvonalat igyekszünk úgy kialakítani, hogy a táj a versenyzők számára élményt is nyújtson, ne csak kihívást. Az összekötő részeket megadott szintidőn belül kell teljesíteni, a kijelölt időellenőrző állomásokra pontosan kell érkezni, mert ha korábban vagy később érnek oda, az büntetéssel jár. A nap végén az lesz a győztes, akinek a legkisebb az összideje, a büntető másodperceket is beleszámítva.

– Mindhárom nap a versenyzésről szól?

– A pénteki, vagyis az első nap a bemelegítésé. Terveink szerint 18 órakor kezdődik majd az úgynevezett Supertest, ahol egy parallel épített pályán csapnak össze a bajnokság indulói. Ez a versenyforma igen közkedvelt a nézők körében, hiszen kis helyen zajlik egy akadályokkal telitűzdelt pályán, így igen látványos. A verseny szombaton és vasárnap 9 órától kezdődik.

– Hány versenyző vesz részt a parádfürdői viadalon?

– Nagyjából 160 fő méri össze tudását, a versenyre pedig elsősorban Európából, így Franciaországból, Olaszországból, Németországból, Ausztriából, Finnországból, Lengyelországból, Romániából, Csehországból, Szlovákiából és Nagy-Britanniából, no meg Magyarországról érkeznek. Hazánk nagyjai közül Németh Kornél, Zsigovits Norbert, Holló Bence és Grillmayer Gábor mutatja meg, mit tud két keréken. De akadnak amerikai, ausztrál és ázsiai versenyzők is a mezőnyben.

– Elég férfias sportágnak tűnik a terepmotorozás. A „gyengébbik” nem is képviselteti magát?

– Igen, a verseny egy 4 fordulós női világkupa sorozatnak is otthont ad, így 10-15 hölgy résztvevőre is számítunk. Azt kell, hogy mondjam, sokszor nem ők a gyengébbik nem, meglepően gyorsak, ügyesek és az élvonalban helyezkednek el. Szóval lehet, hogy férfias a sportág, de a nők is szépen megállják a helyüket.

– Te hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a sportággal? Jómagad is versenyző vagy?

– Úgy fogalmaznék, hogy számomra ez egy hóbort és szerelem egyszerre. A baráti társaságom révén kerültem kapcsolatba a sportággal, tulajdonképpen megláttam, kipróbáltam és megszerettem. Későn kezdtem el, így világraszóló sikereim már nem lesznek, hiszen nehéz lenne felvenni a versenyt azokkal, akik 5-6 éves koruk óta űzik ezt a sportot. Így a versenyzés megmarad hobbinak, s inkább a versenyszervezésben igyekszem jeleskedni.

– Kiknek ajánlod a rendezvényt?

– A világbajnokság a hagyományos Betyár fesztivállal közösen zajlik majd, úgyhogy minden korosztály számára tartogathat élményt és izgalmat ez a három nap. Kulturális programok, koncertek, kézműves vásár, veteránautó-bemutató és maga a verseny várja az érdeklődőket. Egy „halandó” számára életre szóló élményt jelenthet látni, milyen meglepő tempóban motoroznak a pilóták.

– Lesz lehetőség személyesen is beszélgetni a versenyzőkkel?

– Igen, érdemes már a pénteki napon ellátogatni Parádfürdőre, hiszen az érdeklődők bepillanthatnak a műhelytitkokba, s abba, hogyan épül a világ Enduro-s cirkusza. De a gyermekek – és persze a felnőttek – akár közös fotót is készíthetnek a világbajnokkal. Én mindig azt hangsúlyozom, hogy az Enduro nagyon emberközeli sport, a tagjaink közt vannak ötszörös világbajnokok is, akik ugyan világsztárok, de nem felejtettek el embernek maradni és két lábbal állni a talajon. A pályán kívül bármikor, bárkivel szívesen beszélgetnek, és boldogan adnak aláírást is, úgyhogy szeretettel várunk mindenkit!

 

Szerző: KékesOnline, K. L.

Fotó: endurogp.org/endurogp.hu