Gyöngyös város napján Pro Civitate Díjat vehetett át Deák Ferenc, aki – számos érdeme mellett – megalkotta Gyöngyös repüléstörténeti trilógiáját. Mint mondja, aki fenn a magasban, a kék csend világában repül, nem is kívánkozik a földre.

Deák Ferenc 1928-ban született Debrecenben, egy hatgyermekes család ötödik gyermekeként. A repülés iránti olthatatlan szenvedélye Mátészalkán vert gyökeret, ahol még úgynevezett gumiindítású startokkal repültek. Felsőfokú kereskedelmi érettségit Szatmárnémetiben szerzett, itt folytatta a repülést is tovább.

A Magyar Repülő Szövetség Repülő Klubjának vezetőjeként dolgozott Nyíregyházán 1951-től 1955 novemberéig, amikor is saját kérésére a Gyöngyös- Pipishegyi repülőtérre helyezték át klubvezetői és repülőoktatói beosztásba. Ide már feleségével érkezett, városunkban alapított családot Deák Ferenc, két gyermekük, később 4 unokájuk és 2 dédunokájuk született.

Az 1956-os forradalmi események után 57-ben megszűnt a munkahelyi beosztása, amit ezután „társadalmi munkában” folytatott tovább két évig munkahelyi kötelezettségei mellett.

Nyugdíjba vonulása előtt öt évvel, 1984 májusában a „Mátraaljai Szénbányák Repülő Klubja” alapításának előkészítő, szervező munkájának motorja, majd társadalmi klubvezetője volt a Pipishegyi repülőtéren. Ugyanitt két évvel később 1986-ban, mint társadalmi klubvezető részese volt a Magyar Repülő Szövetség szervezésében lebonyolított „Sárkányrepülő Európa Bajnokság” előkészítésében. Jelentős mérföldkő volt ez az Európa Bajnokság a Pipishegyi repülőtér és a sárkányrepülők életében. Nyugdíjba vonulása után kilenc évvel 1998-ban megalapította a Magyar Veterán Repülők Szövetsége Gyöngyösi Repülő Klubját. 2000-ben a Dr.Puky Árpád Emlékbizottságot, Németi László főépítész, Horváth László muzeológus, Tóth Attila tanár és Molnár József nyugdíjas tanár úr közreműködésével. Javaslatára bronz emléktábla került a városháza falára, melyet minden évben megkoszorúznak, kezdeményezte Dr. Puky Árpád Fő téri szobrának elkészíttetését.

Számos repülőszövetségi elismerésben részesült, az ezredfordulón a Honvédelmi Miniszteri „Honvédelemért kitüntető cím II. osztályú keresztje” kitüntetést, 2003-ban a Honvédelmi Minisztérium emlékplakettjét vehette át a „Honvédelem ügye érdekében” kifejtett eredményes tevékenysége elismeréséül.

Deák Ferenc írói, szerkesztői, felelőskiadói munkájával és munkatársaival létrehozta 3 kötetben Gyöngyös város repüléstörténeti trilógiáját: 2004-ben Nagy Albert: Hullámrepülés a Mátra légterében I. kötet, majd a trilógia II. kötete szintén Nagy Albert tollából 2009-ben jelent meg: A gyöngyösi repülőgép-építés hagyományai és jelenlegi helyzete címmel. A trilógia II. kötete Deák Ferenc írása: A repülő város Gyöngyös.

Deák Ferenc számára a “repülőember” a vitorlázó ember, aki a madaraktól ellopja a repülés tudását, és motor nélkül tud repülni. A díjátadón köszönő beszédében úgy fogalmazott, aki fenn a magasban, a kék csend világában repül, nem is kívánkozik lentre, a földre.

 

Fotó: Czímer Tamás