Legyen a Mátra kiemelt turisztikai fejlesztési térség! Ez volt a címe annak a szakmai egyeztetésnek, amelyet Horváth László, a gyöngyösi térség országgyűlési képviselője hívott össze Galyatetőre. A kiemelt térségi cím több tízmilliárdos forrást hozhat a Mátrába.Egy kivételes, értékteremtő folyamat indul útjára a Szövetség a Mátráért Mozgalom alapjainak megteremtésével – hangsúlyozta köszöntőjében a képviselő. Horváth László úgy fogalmazott: a Mátra Isten ajándéka, számtalan kincset rejt magában, ezért nem a saját képünkre kell formálni, hanem elő kell hívni az értékeit. A képviselő emlékeztetett arra, hogy a 2017 januárjában életbe lépett új turisztikai törvény a korábbitól eltérő fejlesztési kereteket jelölt ki. Ennek megfelelően azok a térségek számíthatnak fejlesztési forrásokra, melyek nem elszigetelten, önállóan, hanem térségi szinten erősítik turisztikai vonzerejüket. Az országban eddig három kiemelt turisztikai térség van: Balaton, Sopron-Fertő és Tokaj–Felső-Tisza–Nyírség. Ez a státusz komoly forrásokat jelent az érintett régióknak, a Balaton 300 milliárd, Sopron-Fertő mintegy 70 milliárd, Tokaj–Felső-Tisza–Nyírség pedig 102 milliárd forintból fejlődhet tovább.

Horváth László aláhúzta: a kiemelt turisztikai régió címet nem lehet lottón megnyerni, ezért a következő hónapok legfőbb feladata egy olyan közösen elkészített munkaanyag készítése, mely tartalmazza a Mátra turisztikai termékeit. A képviselő közös, gyors és alapos munkára kérte fel az alapítókat.

A rendezvényen részt vett Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke is, aki elmondta: a Szövetség a Mátráért Mozgalom egy nagyszerű kezdeményezés, melynek köszönhetően erősödhet a kapcsolat a Mátra Heves és Nógrád megyei települései között.

Rónai Kálmánné, Bükki Nemzeti Park igazgatója ismertette a nemzeti park feladatait és kapcsolódási pontjait a tervezett fejlesztéseihez. Természetvédelmi projektjeik szinte mindegyike kötődik a Mátrához. Fejlesztési elképzeléseik – például a génmegőrző programjaik, a természetismereti oktatás, a tanösvényfejlesztés – illeszkednek a kiemelt turisztikai térség regionális szemléletéhez.

Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgató helyettese elmondta Horváth László országgyűlési képviselő, 2012-ben indítványozta az erdőtörvény kedvező változását, ami kinyitotta az erdőket a gyalogos-, a kerékpáros- és a lovasturizmus előtt. Az erdészet célja, hogy a Szövetség a Mátráért Mozgalomban turisztikailag egységesen kezelt célterület alakuljon ki, melyben az állami erdőket bekapcsolhatják az önkormányzati turisztikai elképzelésekbe.

A két helyi TDM – a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület és a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Egyesület -javaslatai között szerepelt például a régi sífelvonók, síugró sáncok felélesztése, egy hajtánypálya és egy Kékestetőre érkező libegő megvalósítása is. A termékfejlesztési innovációk között az ásványgyűjtést, a gombászatot, és a gyógynövénygyűjtést- és hasznosítást, a gasztronómia erősítését és a marketing szerepét emelték ki. Fontosnak tartják a biztonságos út- és áramhálózatot, a tömegközlekedés erősítését, a gyógyhelyek jobb kihasználtságát és mobilhálózat-lefedettséget is. Az aktív turizmust hegyi és downhill kerékpározással és via ferrata túraútvonalakkal erősítenék.

A mozgalom alapító tagjai között van az Egererdő Zrt, a Bükki Nemzeti Park, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület, a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Egyesület, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., az Eszterházy Károly Egyetem, illetve az érintett települések polgármesterei is. A Magyar Turisztikai Ügynökség 2017 őszén javasolhat újabb kiemelt fejlesztési területeket a kormány felé.

Szerző: KékesOnline, Burián Orsolya
Fotó: Gál Gábor