A Szlovák Nemzeti Bajnokságban remekeltek az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad lipicai ménjei.

Július 14-16-án rendezték meg Kitapolcsányban a Szlovák Nemzeti Bajnokságot, melynek nyitott versenyszámain Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad lipicai ménjei is részt vettek lovasaikkal.

A fiatal lovak – Conversano XXVIII-2 (Konyak) Bálint Tamással, és Maestoso XXXIII-31 (Mentor) Mikó Tamással – kiváló teljesítményt nyújtottak. Mindhárom napon 70% körüli, vagy afeletti pontokat értek el, így győztek kategóriájukban. A mindössze négyéves Konyak élete második versenyén 79%-os eredménnyelzárta a megmérettetést, ami kiemelkedő eredmény.

Maestoso XXXIV-7 (Mókás) és Dallos Eszter párosa is itt debütált, 67%-os eredményük a gyermek előkészítő versenyszámban igen ígéretes kezdet.

Favoy XXVIII-26 (Faust) és Mikó Tamás már évek óta rutinos, összeszokott párost alkotnak, és Szent György Díjban, valamint Intermediare I. zenés kűrben a kiegyensúlyozott 65%-os eredményt tudtak hozni.

Mindegyik mén Dallos Gyula mesteredző segítségével készül a versenyekre.

Forrás és fotó: lovasok.hu