Az uniós pályázatok tavaszi meghirdetési rohama után jelenleg 35 felhívásra lehet beadni támogatási igényeket a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban, amelyek teljes keretösszege több mint 850 milliárd forint.

Néhánynál már a keretösszeg jelentős részére érkeztek be pályázatok, de számos olyan található alábbi összegzésünkben, amelyre még bőven van lekötetlen keret. Nem kell tehát aggódni, hogy lemaradnak a cégek a számukra kiírt sokféle forrásról, de azért érdemes résen lenni és az alábbi táblázatban található dátumokat fel kell jegyezni.

A kormány hivatalos pályázati oldalán található uniós pályázatok közül 35 nyitva levőt találtunk a GINOP-ban összesen 853,75 milliárd forintos keretösszeggel. Ezekre az első pályázati szakaszhatár több esetben a következő hetekig tart. Számos felhívásnál még nem tudják feltölteni az aktuális támogatási igényeket a hivatalos pályázati adatbázisba (pl. a tavaly decemberben meghirdetett hitel -és kombinált hitel alapú termékeknél), így mi csak azt látjuk, hogy ahol vannak számok, azokból 142 milliárd forintnyi a már beérkezett támogatási igény. Ez tehát azt jelentené, hogy még bő 700 milliárd forintnyi a lekötetlen keret, de nagy eséllyel ennél azért már jóval kisebb szabad keretről beszélhetünk. Fontos tudni, hogy a 854 milliárdos összes keretből egyedül a lakosságnak szóló energiahatékonysági keret 105 milliárdot kitesz, de ezt leszámítva is bőven van még forráskeret a cégek rendelkezésére.

Az alábbi táblázatban a most nyitva lévő GINOP-pályázatokat foglaljuk össze címekkel, kódszámokkal, a legutóbbi ismert keretösszegekkel, a már benyújtott igényelt támogatási összegekkel, illetve a benyújtás végső dátumával együtt. Utóbbi azt jelenti, hogy ahol szakaszos beadású a pályázat, ott a legközelebbi szakaszhatár dátumát írtuk be, ahol pedig nincs ilyen, ott a pályázat elvileg 2 éves nyitva tartásának zárónapját. Addig azért semmiképpen sem szabad várni, mert jó eséllyel hamarabb ki fognak merülni az érintett keretösszegek, vagy ha mégsem, akkor az Irányító Hatóság a népszerűbb pályázatokra átcsoportosíthatja a kereteket.

Félsz, hogy lemaradsz az EU-pénzekről? - Összeszedtük, ma mire tudsz pályázni

 

Néhány népszerűbb pályázat tudnivalói

Az alábbiakban néhány feltehetően népszerűbb pályázatról foglaljuk össze a fontosabb tudnivalókat. Először kiemelnénk a lakosságnak szóló energetikai korszerűsítést támogató 105 milliárdos hitelprogramot. Majd lesz szó az élelmiszeripari beruházások támogatásáról, K+F+I projektek megvalósításáról és a gyors növekedésű vállalkozások fejlesztéseiről. De emellett pályázhatnak a cégek informatikai fejlesztéseik támogatására, foglalkoztatás ösztönzésére, logisztikai központok és ipari parkok fejlesztésére, illetve lehetőség van pályakezdők foglalkoztatásának támogatására és a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására is.

Lakosságnak szóló energetikai pályázat (GINOP-8.4.1/A-17)

  • A pályázatra április 24-től nyújthatóak be a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére szánt 105 milliárdos keretű nulla százalékos hitelprogramok kérelmei, melyekből több ezer lakóépület korszerűsítése valósulhat meg országszerte.
  • A családi házak esetében maximum 10 millió, a társasházaknál lakásonként maximum 7 millió forintnyi hitel igényelhető, akár húsz éves futamidővel.
  • A pályázat további részleteiről korábbi cikkünkben számoltunk be.

Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása (GINOP-1.2.6-8.3.4-16)

  • A pályázat keretében 100 milliárd forint (50 milliárd vissza nem térítendő támogatás, 50 milliárd forint hitel) áll középvállalkozások rendelkezésére, melyet élelmiszeripari komplex beruházásokra igényelhetnek hitel és vissza nem térítendő támogatás formájában.
  • Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 50 millió forint, maximum 750 millió forint, míg a kölcsön összege minimum 50 millió forint, maximum 2. milliárd forint.
  • A pályázat további részleteiről ide kattintva olvashat bővebben.

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP-2.1.2-8.1.4-16)

  • A 120 milliárd forint keretösszegű kombinált hiteltermék esetében 80 milliárd vissza nem térítendő támogatás és 40 milliárdnyi hitel áll a pályázók rendelkezésére.
  • A felhívás keretében elérhető vissza nem térítendő támogatás összege az 500 millió forint is elérheti, melyhez maximum 250 millió forint összegű, 2% kamat mellett igényelhető akár 15 éves futamidejű kölcsön.
  • A kombinált hiteltermék a jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, továbbá ezek prototípusainak kifejlesztésén keresztül a KKV-k kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelését támogatja.
  • A kérelmek mikro-, kis-, és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok nyújthatják be már március elsejétől.
  • A többi hitelprogramról, kombinált hiteltermékről és a tőkeprogramokról egy korábbi cikkünkben írtunk.

Gyors növekedésű cégek fejlesztéseinek támogatása (GINOP-1.2.7-17)

  • A felhívás keretösszege 33,57 milliárddal, melyből támogatni lehet a gyors növekedési potenciállal rendelkező (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseit, úgy, mint az új eszközök beszerzését, a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazását és az információs-technológia fejlesztését.
  • A támogatást mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetik 1 hónapon keresztül.
  • Egy – egy nyertes pályázó 25 millió forint és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesülhet.

Gyakornoki program pályakezdők támogatására (GINOP-5.2.4-16)

  • A pályázat keretösszege 30 milliárd forint, melyből mikro-, kis- és középvállalkozások részére nyújtható támogatás.
  • A program elsődleges célja a fentiekkel összhangban a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a fiatalok korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése.
  • Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1,9 millió forint, maximum 30 millió forint.
  • A pályázat részleteiről ide kattintva olvashat.

A többi pályázatról részletesebben a hivatalos pályázati oldalon lehet tájékozódni.

Forrás: portfolio.hu
Fotó: pixabay