Augusztus 16-án volt a kóbor, otthontalan állatok világnapja. Gyöngyösön is rengeteg gazda nélküli állat él az utcákon, sőt az állatkínzások is szaporodnak.

Mindenkit a felelős állattartása biztatunk. Rendszeresen írunk kutyákról és cicákról, valamint azokról a nagyszerű emberekről, akik az elhagyott, kidobott, netán éheztetett, megkínzott vagy méltatlan körülmények között tartott, elhanyagolt, sérült állatok megsegítésén fáradoznak. Ilyen nagyszerű emberek a gyöngyösi Új Nap Egyesület dolgozói is. Napi önzetlen, szívet, lelket próbára tevő munkájuk hozza vissza számunkra a reményt, a reményt arra, hogy sok-sok év együttélés után megtanulunk méltósággal, tisztelettel és hozzáértéssel bánni a nekünk kiszolgáltatott állatokkal.

Ma Magyarországon mintegy 100 ezer kutya kóborol az utcákon, amely főként a túlszaporulat következménye. Aki nem tenyésztő, az mindenképp ivartalanítsa a kedvencét, amivel egyébként számos későbbi, súlyos betegség is megelőzhető.

Nézzétek ezt a rózsaszín orrú, kék szemű gyönyörűséget! Alig 4 hónapos. Őt Vácon hagyták sorsára, “szerencsére” épp a Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány menhelye előtt. Tiszta szívből kívánjuk, hogy rengeteg társával együtt megtalálja a rá váró, szerető családot, a gazdit, akit élete végéig szerethet!

Szerző: KékesOnline
Fotó: Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány

A Gyöngyös TV videója az állatkínzásokról itt tekinthető meg:

Szaporodó állatkínzások