Nyárzáró kiruccanás a Mátraalján

Augusztus végén mindig újra és újra feltűnik, hogy az év legszínesebb napjai talán nem is április végén vagy október közepén várnak. Nyár végén a még virágzó mezők fölött az ősz első árnyalatai nyújtanak egyedülálló látványt, ami csak néhány hétig van így. Erre az időszakra tehát a legalkalmasabb úti cél egy vegyes erdős, mezős, dimbes-dombos vidék, lehetőleg az eddig kevésbé ismertek közül. Így esett a nem túl tudományos választás a Mátra lábánál, Gyöngyös fölött elterülő környékre, amit már sokat láttunk különféle járművek ablakából, és legfőbb ideje volt közelről is megismerkedni vele.

A város közlekedési kapcsolatai minden irányból kiválóak, csak a vasúti megközelítés kompromisszumos. Mi a Budapestről 30-60 percenként járó buszok egyikét választottuk, és egy óra múlva máris a belvárosi buszállomáson voltunk.

Gyöngyöst igazán megosztó városnak ismertük, ahol a kétes hírű közbiztonság mellett műemlékekben bővelkedő belváros vár. A csendes hétköznap délelőttön az előbbiből semmi rosszat nem tapasztaltunk, az utcák rendezettsége viszont pozitív meglepetés volt. A város száz évvel ezelőtt szinte az utolsó házig leégett, az újjáépítésnél pedig néhány helyen újragondolták az utcák évszázados elrendezését. Az így született kisebb parkok és átjáróházak között rövid sétával a város főterére, a Szent Bertalan-templom elé jutunk.

Egy rövid, déli kitérőt téve útba esik a Barátok tere, ami a ma már háromszáz éve itt álló ferences kolostor kertjének helyén nyílt meg az ötvenes években. A kolostor vastag kőfalai 16 000 kötetet őrző könyvtárat rejtenek, nagyrészt az épülettel egyidős gyűjteménnyel.

A belváros szélén, a Mátravasút alsó végállomásán, eljött az aznapi első szalajkaházi járat indulásának ideje. A közismert mátrafüredi vonalnál kétszer hosszabb, mégis másodlagos fontosságú pálya szinte Galyatető tövéig vezet, de erre egyelőre csak nyáron járnak vonatok.

Az aznapi, Szalajkaházra induló utazás már félút előtt, a gyöngyössolymosi Toppáncshíd megállóhelyen véget ér. Egy bevásárlás és a közeli utcák felfedezése után érdemes is visszatérni a leszállás helyére, hiszen a szűk, egyirányú utcában kanyargó pályaszakasz egyedülálló az országban. Hogy milyen kevés a hely, igazán csak akkor érezni, amikor a reggeli vonat szerelvénye gyors fordulója után visszatér a hegyekből: egy nagyobb autó már alig férne el itt.

Gyöngyössolymos, Szabadság utca

Már közeleg a dél, mire az út végre a hegyek közé vezet. A Mátrafüredre tartó zöld kereszt jelzés a találóan Kis-hegynek nevezett magaslat oldalában vezet ki a faluból.

A határban a Mátraalja lágy borait adó fehér szőlő érik

Mátrafüred egyik jelképe a 117 éves Kozmáry-kilátó. A nevét építtetőjéről, az alatta elterülő kis falut üdülőteleppé formáló Kozmáry János igazgatóról kapta. Érdekes módon a déli hőség elől az egyik leghűsebb menedék éppen itt, a kilátó árnyékos, széllel átjárt felső szintjén vár. Nem is akaródzott fél órán belül továbbmenni.

Mátrafüredről szeretettel 

Mátrafüred, végállomás. A gyöngyösi Mátravasút ide vezető, ismertebb vonalán a nyári hétvégéken kétóránként jönnek-mennek a vonatok. A napos idő ellenére a mai szerelvényre két zárt Bax kocsi jutott; az egykor 80 km/h sebességre tervezett, nehéz kocsik a mozdonynak nagy terhelést, az utasoknak elsőrangú kényelmet jelentenek – legalábbis a kisvasutak szó szerint fapados világán belül.

Márafüred állomás lelke az erdei vasutakon egyedülálló csúcstechnika: a villamosság. Az egyedi, távvezérelt, motoros állítású váltókkal a vonatszemélyzetnek nincs sok tennivalója – viszont vonat jelenlétében az utasoknak sem tanácsos túl közel merészkedni a nagy erővel elmozduló szerkezethez.

Kényelmes tempójú forduló után, kirándulókkal tele indul vissza Gyöngyösre a vonat. Aki hosszabb programot tervez, a következő járattokkal másfél vagy két és fél óra múlva is utazhat.

Mátrafüred zajos központja után ismét két kilométernyi erdő következett. A csendes, de folyamatosan emelkedő útszakasz végén a pipishegyi virorlázórepülőtér áll. A háttérben a távolabbi hegyek tetején balra a Nagy-Sás-tavi kilátó, középen Galyatető adótornya.

A jól megérdemelt szabadság: a kihalt, hétköznapi reptéren csak az út és a panoráma vár. A kiváló adottságú reptér közelében a vitorlázók könnyen találnak magasba emelő termikeket és hullámokat, ennek köszönhetően Pipishegy számtalan országos és nemzetközi vitorlázórepülő-bajnokság helyszíne. Sokan szerzik meg itt az ezüstkoszorús teljesítmény-jelvényüket, ami már többek közt ötórás levegőben töltött időt megkívánó, komoly elismerés.

Újabb emelkedő végén immár a Keleti-Mátraaljára nyíló kilátás vár – és meglepetésre egy igazi tengerszem a hegy tetején. A Szent Anna-tó fölött az 1700-as évek óta áll az azonos nevű kápolna, amelyet a közeli Abasár falu hívei építettek, és a pápa nem sokkal később hivatalos búcsújáró hellyé nyilvánította.

Az ember és az ég: a kápolna fedett teraszáról a hegy alatt fekvő Abasárra és a mögötte elterülő Alföldre nyílik kilátás. A táj meghatározó eleme még a visontai hőerőmű, hazánk legnagyobb nem nukleáris erőműve.

Egy újabb meredek erdei emelkedő végén az út legmagasabb pontjáról, az ötszáz méter magas Sár-hegyről már közel körkörös a panoráma. Nyugatra Gyöngyös városa terül el, mögötte, a látóhatár két távoli, magas csúcsa közül balra a hatvan kilométerre magasodó Naszály, jobbra a kicsi, de meredek Szandavár látszik.

Idefent még sziklák, de lent már csak a hatalmas Alföld, ameddig a szem ellát. Alattunk a Sár-hegy vonulatának utolsó tagja, a Visonta-hegy, tetején az egykori szőlőskertek határain többé-kevésbé még álló kőfalak labirintusával.

A hegy tövének szőlőit az abasári országút szeli át

A messzi Gyöngyöstarján és a még távolabbi Szandavár hegye mögött, felhők mögé burkolózva nyugszik le a nap. Az út innen még bő fél óra a hegy aljáig – jó tempóval nem lesz szükség lámpára.

A nap utolsó megállója: Abasár, útelágazás buszmegálló. Gyöngyös innen is közel van, de ha már útba esik, egyszerűbb az esti abasári buszra szállni; egy gyors gyöngyösi átszállással még másfél óra az út Budapestig.

Forrás: turistamagazin.hu