Közel 300 millió forintos pályázati támogatásban részesült a gyöngyösi Mátra Múzeum. Báryné dr. Gál Edit, az intézmény igazgatója a Kékes Online kérdésére elmondta: nagyon fontosnak tartják, hogy a látogatók ne csak tudással, hanem élménnyel is gazdagodjanak, ezért a beruházás során az ásvány- és őslénytani kiállításukat alakítják át interaktívvá.

„Elsősorban arra törekszünk, hogy a gyermekeket és a fiatal felnőtteket szólítsuk meg, s ehhez egy hagyományos, statikus kiállítás már nem mindig megfelelő eszköz. A felújítás után egy földtörténeti kalandozásra hívjuk majd a látogatókat, s egy olyan teret szeretnénk kialakítani, melyben szó szerint kézzel fogható élményhez és tudáshoz juthatnak majd a látogatók” – hangsúlyozta az igazgató. Azt tervezik, hogy a fejlesztés segítségével bemutatják, milyen volt a Mátra a jégkorszakban, hogyan élt a neandervölgyi ember, s a hagyományos kiállítási tárgyak mellett a legmodernebb eszközökkel kívánják izgalmassá tenni a természettudományt. Mindezt 3 D-s nyomtató, interaktív fólia és hologram is segíti.

A múzeum 20 oktatási intézmény számára szervez majd múzeumpedagógiai foglalkozást, mely egyedülálló élményt nyújthat majd a térség diákjainak.

Horváth László, Gyöngyös és térsége országgyűlési képviselője megkeresésünkre elmondta, hogy a tervek szerint a pályázati támogatásból megvalósuló új élménytér várhatóan 2018 októberében nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Az élményközpont a legmodernebb multimédiás és audiovizuális eszközökkel újabb vonzerőt jelent majd Gyöngyös számára. A képviselő hangsúlyozta, hogy az EFOP-forrásból származó támogatás 100 %-os, így önerőt nem igényel a pályázóktól.

A pályázatot a Magyar Természettudományi Múzeumért Alapítvány és a Mátra Múzeum konzorciumban adta be.

Szerző: KékesOnline

Fotó: gyongyos-matra.hu