A Mátra közelsége, a festői szépségű táj, és a szőlőültetvények mellett talán kevésbé ismert a település épített különlegessége, a 2007. augusztus 20-án átadott Szent Korona-szobor.  Az alkotás egyedülálló a maga nemében, hiszen hazánk egyik legnagyobb ilyen témájú ábrázolása.Amikor a település 675 éves évfordulójára készülődtünk, felmerült fel a gondolat, hogy ha már van egy Szent István Sport és Szabadidő Parkunk, akkor kellene egy alkotás is a létesítménybe, de valami igazán különlegeset szerettünk volna – mondta el megkeresésünkre Potoczki László polgármester. Így készítette el Győrfi Lajos szobrászművész a 345 kg súlyú, a kisnánai bányából származó szobor talapzatát andezitből, magát a koronát pedig bronzból. Az alkotást csodaszarvas-, táltos-, griff- és turulábrázolások egészítik ki.

A parkban számos közösségi rendezvényt tartanak, például a megyei polgárőrnapot, vagy decemberben a téli Boros-toros rendezvényünket is – folytatta a tájékoztatást a település vezetője.  Mivel Markaz szélén található a létesítmény, akár 2000 érdeklődőt is vendégül láthatunk, akik nemcsak a programokon érezhetik jól magukat, de megcsodálhatják a valóban egyedülálló alkotásunkat, a legnagyobb átmérőjű Szent Korona szobrot is.

Szerző: KékesOnline
Fotó: turistamagazin.hu