Stratégiai egyeztetésen vettek részt a norvég Elverum város vezetői Abasáron. A delegáció október közepén látogatott a immár második alkalommal a településre.

A vendégek előadások segítségével megismerkedhettek a helyi önkormányzat működésével, a hazai és azon belül is a mikrotérségi szociális ellátás aktuális helyzetével. Meglátogatták az 5 tagtelepülésből álló Abasári Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás vécsi helyszínét: ahol a házi segítségnyújtás irodájának munkatársaival találkoztak és beszélgettek.

A nap legfontosabb eleme azonban a délutáni stratégiai találkozó volt a két település vezetői között. A megbeszélésen olyan pályázati és együttműködési pontok kerültek beazonosításra, amelyek mindkét fél számára fejlődési lehetőséget biztosítanak olyan területeken, mint az egészségügyi ellátás, azon belül is az idősgondozás kérdése, illetve innovatív energia előállítás- és felhasználás, valamint a szociális ügyek, civil együttműködés és turisztika. A résztvevők úgy határoztak a jövőben is szorgalmazzák közös pályázatok benyújtását, hogy egymás jó gyakorlatait, tapasztalatait megismerhessék és tanuljanak azokból. A nap zárásaként a norvég küldöttség képviselői közös vacsorán vettek részt a helyi civilszervezeti vezetőkkel és képviselőkkel.

A találkozó megszervezésére a „Összefogással helyi szinten az idősek jobb életéért” című és HU11-0003-B1-2017 számú nyertes pályázat keretében került sor, melyet Abasár Község Önkormányzata nyújtott be a ”Bilateral Activities in Capacity Building and Institutional Cooperation Programme Area (HU11-B1-2017)” című felhívásra.

Forrás: Abasár Önkormányzata