2016-ban érdemlegesen nőtt az örökbefogadások száma, de a várakozóké még inkább. A nyílt örökbeadással családba kerülő újszülöttek száma viszont lecsökkent a megelőző évekhez képest. A szakemberek úgy vélik, Magyarországon az örökbe adó anyák társadalmi megítélése nagyon negatív, holott ez egy nagyon felelős döntés.

A most hétéves Gergő négy évvel ezelőtt került Norbiékhoz. A család ekkor még úgy gondolta, csak akkor lesz még egy gyermekük, ha vér szerinti testvére lesz a kisfiúnak. És ez így is történt, ugyanis a Gólyahír Egyesület felhívta őket, hogy Gergő vér szerinti anyja ismét gyermeknek adott életet, aki örökbe fogadható. Így került a most négyéves Nóri is Norbiékhoz. A család nyílt örökbefogadás útján vette magához mindkét gyermeket, amely azt jelenti, hogy megismerhető az édesanya, aki pedig eldöntheti, kinek adja oda a gyermeket. Nóri esetében már az anya maga jelentkezett 28 hetes terhesen, hogy Norbiéknak adná a kislányt.

Mindkét szülésnél jelen volt az örökbe fogadó anya, és bár őt a gyerekek nem ismerik, de a szülők tartják vele a kapcsolatot, és szeretnék, ha a későbbiekben megismernék egymást. A gyermekek tudják, nem ők a vér szerinti szülők. „Mindig azt mondjuk nekik, hogy nem anyának a pocakjában, hanem a szívében nőttek” – fogalmazott Norbi.

Illusztráció (Fotó: Shutterstock)Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Rengetegen várnak az örökbefogadásra évről évre. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 896 örökbefogadás történt tavaly – ez rekord, hiszen egy évtizede nem volt ilyen magas az örökbefogadások száma, a szám általában 700–800 között hullámzott.

Csak a Gólyahír Egyesületnél jelenleg 520 házaspár vár arra, hogy örökbe fogadhasson, és folyamatosan újabbak és újabbak. Van olyan nap, hogy négy-öt új család jelentkezik – mondja Mórucz Lajosné, a Gólyahír Egyesület vezetője, védőnő.

Feltételekhez kötött az alkalmasság

Az örökbefogadás előfeltétele egy vizsgálat, mely a gyámhatóság keretein belül kezdődik, első lépése pedig az, hogy a jelentkezőről kimondják, alkalmas-e vagy sem az örökbefogadásra. Ennek vannak egészségügyi, pszichológiai és anyagi feltételei is – magyarázta László Éva ügyvéd.

A szakember elmondta, határidőhöz kötött, hogy a vér szerinti szülők meggondolják magukat: titkos örökbefogadásnál, vagy abban az esetben, ha inkubátorba helyezik gyermekét,  a gyermek hathetes koráig van lehetőség arra, hogy az anya meggondolja magát. Ha már hazavitte a gyermeket, akkor vagy hatálytalanná válhat az örökbefogadás, vagy felbontásra kerül. Ez utóbbit csak a bíróság teheti meg – fűzte hozzá.

Az örökbeadás egyik alesete az, amikor például a szülőtől meg kellett vonni a felügyeleti jogot, például bántalmazás esetében – magyarázta az ügyvéd.

Mit hoz magával a gyermek?

Először is el kell gyászolni azt a veszteséget, ha valakinek nem lehetett vér szerinti gyermeke. Fontos, hogy az örökbe fogadott gyermekre ne úgy tekintsünk, mint egy pótlékra, és tisztában kell lennünk azzal, hogy nem fog ránk hasonlítani. Hozni fog genetikai adottságokat, például a temperamentumát, külső jellemzőket, tehetséget, képességet, ám hogy milyen emberré válik, milyen normákat és értékeket fog elsajátítani, az rajtunk múlik – magyarázta Kiss Zsófia pszichológus, örökbe fogadó szülő, egyben az Ágacska Alapítvány munkatársa.

A titkos örökbefogadás esetében állami gondozott gyermeket ad örökbe a Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, és a vér szerinti anya nem tudja meg, hogy hol van a gyermeke. Csak a gyermek keresheti a vér szerinti szüleit – 14 évesen az örökbe fogadó szüleivel, 18 éves kor után egyedül is. Nyílt örökbefogadásnál ismerhető a vér szerinti szülő, és találkoznak is egymással.

Ő maga titkos örökbefogadással vette magához gyermekét, akinek anyja lemondott a gyermekről már a kórházban. Kiss Zsófia előtt két család is nemet mondott a gyermekre azért, mert roma származású.

Negatív a megítélésük 

Az örökbe adó anyák társadalmi megítélése nagyon negatív, holott ez egy nagyon felelős döntés – fűzte hozzá a pszichológus.

Magyarországon döntő többségében anyagi okok miatt kerülnek örökbe adásra a gyermekek, és fontos, hogy nem az adott gyermekről mond le az anyuka, hanem a gyermek neveléséről, mert nincs olyan helyzetben. Így a legjobbat teszi azzal, hogy egy gyereknek esélyt ad, hogy szerető, gondoskodó családban nőjön fel – jelentette ki Kiss Zsófia.

Nemcsak belföldre, de külföldre is örökbe adnak magyar gyermekeket.

Kiss Zsófia ezzel kapcsolatban azt mondta: általában azokat a gyerekeket adják külföldre, akiket Magyarországon nem tudják, mivel az örökbe fogadó szülők 75 százalékban egészséges, fehér bőrű kisbabát szeretnének hároméves korig. Azoknak a gyermekeknek, akik roma származásúak, nagyobbak, esetleg valamilyen egészségügyi problémával küzdenek, nehéz egy családba bekerülniük.

Tízéves kor felett esélytelen, hogy egy roma gyermek örökbefogadásra kerüljön,  míg Olaszországban ezeket a gyerekeket nagy örömmel várják – fűzte hozzá a szakember.

Mórucz Lajosné szerint ennek oka, hogy inkább attól félnek a családok, hogyan tudják majd megvédeni a gyermeküket a társadalmi elítéléstől, a megbélyegzéstől.

Egyébként éppen ebből a célból hozta létre az Ágacska Alapítvány a kifejezetten roma gyereket örökbe fogadó szülőknek szóló foglalkozásokat.

Forrás: hirado.hu

Fotó: blissfulkids.com