Az éremnek két oldala van – szokták mondani, így figyelembe kell venni a pro és kontra álláspontokat. Gondolunk itt arra, hogy az állatvédők munkáját nem szabad magától értetődőnek venni, tenni akarásukat, erőfeszítéseiket el kell ismerni, hiszen az állatok beteljesült jobbléte után mi más jelezhetné nekik: jól végzed a munkádat.

Gyermekkorától kezdve közel állnak az állatok Horváth László országgyűlési képviselő szívéhez, aki szerint a gyermekek között szinte nincs olyan, aki ne szeretne megsimogatni egy kutyát, macskát, lovat vagy bármilyen állatot, így az ő vonzalma is innen ered.

– Hála Istennek volt egy nagyapám a Kisalföldön, akinél igen sok időt tölthettem el gyermekként, és ott a portán volt minden. A Miklós kutyától kezdve – aki egy pumi volt – volt pár lova, tehén, nyúl, tehát minden, ami egy gyermeknek kedves lehet. Én különösen azon állatok iránt tettem mindig is, akik védtelenek – meséli Horváth László.

Az utóbbi időben – szerencsére – országszerte felerősödtek azok a hangok, mozgalmak és kezdeményezések, amelyek az állatkínzás büntetési tételeinek szigorításáért kampányolnak.

– A büntetési tételek emelése elsősorban a megelőzést szolgálná, az elrettentést, de úgy gondolom, hogy egy következetesebb végrehajtás is kellene az állatvédelemben, akár a rendőrség vagy az állatvédők részéről is. Örömteli ugyanakkor, hogy jelentősen megnövekedett azoknak az embereknek a száma, akik védik az állatokat, de azt kellene elérni, hogy ne a büntetőjogi felelősség legyen a visszariasztó a kegyetlenkedések elkövetésénél, hanem a társadalmi környezet tegye lehetetlenné azt, hogy ezeket a bűncselekményeket elkövessék. Ebben nagyon fontos szerepe van az önkéntességnek, amit a kápolnai Macskaárvaház esetében is látunk – emeli ki Gyöngyös és térsége országgyűlési képviselője.

Horváth László hozzáteszi: egy nagyon ritka és szép jelenségnek lehetünk tanúi Kápolnán, ahol önszerveződésben megy végbe maga az önkéntesség, itt egy közösség épült ki a kisállatok gyógyulásának otthont adó árvaháznál.

Kiss Norbi kamion Európa bajnok és Horváth László nyáron együtt adakozott a kápolnai Macskaárvaháznak

A képviselő egyébként már több alkalommal adományozott a Macskaárvaháznak eledelt, önkéntes munkával segítette a Macskaárvaház felépülését. Ezt a nemes cselekedetet igyekszik meghálálni az alapítvány a macskák védőszentjéről elnevezett Szent Gertrúd Díjjal, amelyet idén Horváth László vehet át Budapesten, a december 9-én rendezendő macskakiállításon az AsiaCenterben.

– Nem áll jól Közép-Európában az állatvédelem, így fontosnak tartjuk, hogy ha a közéletben találunk olyan személyeket, akiknek a meggyőződése egyértelműen az állatvédelem mellett szól és tesznek is ezért, akkor egy ilyen személyt pozitív példaként meg kell mutatnunk a társadalomnak. Horváth László nemcsak politikusként, hanem magánszemélyként is egyértelműen állatvédő mentalitású.  Úgy gondoljuk, a legjobb helyre kerül az idei díjunk és erőt adunk ezzel azok számára is, akik szintén az állatok védelmére tették fel életüket – indokolja az elismerést Bóday Csilla, a díjat odaítélő egyik civil szervezet, a Macskaárvaház Alapítvány titkára.

Forrás: lokal.hu