Sasvár romantikus vadászkastélyát egykor grófok lakták. Később szakszervezeti üdülőt rendeztek be gyerekeknek, ma pedig elegáns hotelként szolgál. A parádsasvári Károlyi-kastélyt eredetileg Ybl Miklós tervezte, és egy fenyőerdő közepére épült, a Mátra gyöngyszemeként.  Filmet is forgattak itt.

Ma jobbára csak a kastélyhotel vendégei csodálják meg az egykori grófi vadászkastély belső termeit, ám az épület históriája hozzátartozik Parádsasvár történetéhez. A Károlyi-kastély neoreneszánsz stílusban épült az 1800-as évek végén, s ugyanaz az Ybl Miklós tervezte, aki a Magyar Állami Operaházat is. Korábban a helyi gyógyvizet hasznosító fürdőépület állt e helyen.

„Szerettem Parádot minden évszakban, különösen ősszel, amikor már rövidültek a nappalok, korán összehúztuk a függönyöket, és a kandallókban lobogott a tűz. Erkélyünkről elláttunk a Kékesre, a Mátra legmagasabb csúcsára” – írta visszaemlékezéseiben Andrássy Katinka, a „vörös grófnő”.  Férjével, a birtokot megöröklő Károlyi Mihállyal esküvőjük után rögtön ide vonultak vissza, igaz, defektet kaptak, így csak éjszaka keveredtek Sasvárra. A grófnő arról is ábrándozott, hogy a parádi üveggyár korán megrokkant, üvegfújástól tüdőbeteggé lett munkásainak rendez be szanatóriumot a kastélyban, de a történelem másképp alakította az épület sorsát. A kastély előbb lakatlanná vált, majd kormányüdülőt, később, az ötvenes években pedig SZOT gyermeküdülőt alakítottak ki benne.

A mai középkorúak még emlékeznek rá, hogy az üdülni beutalt gyerekek három hetes turnusokban érkezhettek ide, de nem csupán nyáron, hanem egész évben. A tanításból sem maradtak ki, ugyanis a kastélyban tantermeket is berendeztek, órákat is tartottak. Vasárnaponként – ez emlékeztetett csupán a hajdani arisztokratikus életre – például tejszínhabos kakaót és kalácsot kaptak az üdülő kisdobosok és úttörők.

Csaknem két évtizede alakították át az egykori vadászkastélyt hotellé, de több része, így pl. a főépület bejárati csarnoka ma is olyan, mint ahogy Ybl Miklós megtervezte. Külön érdekessége e helynek, hogy itt forgatták újra a Meseautó című film modernizált változatát.

Szerző: KékesOnline
Fotó: mostutazz.hu