Folytatódott a mobilinternet-forgalom emelkedése karácsony három napján a tavalyi azonos időszakhoz képest, miközben az ünnepi hívások, SMS-ek és MMS-ek száma valamelyest csökkent a távközlési szolgáltatók tájékoztatása szerint. A Vodafone 2017-es karácsonyi forgalmának elemzése szerint tavalyhoz képest csaknem 68 százalékkal több adatot használtak ügyfelei december 24-26-án, hasonlóan a tavalyi tendenciához, míg 2014-ez képest több mint háromszorosára nőtt az adathasználat.

Ugyanakkor az előző évekhez hasonlóan folytatódott az SMS-ek számának csökkenése – 24 százalékkal -, míg az MMS-küldéseké nagyjából változatlan maradt. A közlemény szerint összesen közel 5,3 millió szöveges üzenetet, több mint 100 ezer MMS-t és 9,5 millió hívást indítottak az ügyfelek 2017-ben a karácsonyi időszakban. A beszélgetések ugyan 7 százalékkal hosszabbak lettek, de számuk 2 százalékkal csökkent tavalyhoz képest.

A Magyar Telekom hasonló trendről számolt be, az idén megduplázódott a mobilinternet-forgalom a tavaly karácsonyi időszakhoz képest a távközlési szolgáltatónál. Kiemelték, hogy a három ünnepnap közül 24-én mobilneteztek az ügyfelek a legkevesebbet, a forgalom napközbeni eloszlását nézve pedig az látszik, hogy aznap a mobilinternet-forgalom 20 és 21 óra között érte el a csúcsot.

Az internetes üzenetküldés mellett még mindig sokan választják a hagyományos SMS formátumot a jókívánságok eljuttatásához, bár számuk évente körülbelül 10 százalékkal csökken. Míg 2016-ben 6,9 millió telekomos küldött szöveges üzenetet az ünnepek alatt, addig az idén már csak 6,3 millió.

A Telenor tájékoztatása szerint ügyfelei a tavaly karácsonyi időszakhoz képest 30 százalékkal több, összesen 900 terabájt adatforgalmat generáltak. A távközlési cég december 25-én és 26-án 300 terabájtot adatforgalmat mért, amivel megdőlt a napi adatforgalmi rekord is a nem kampányidőszakban mért adatokhoz képest.

Közölték: az adatokból kiderül, hogy az ügyfelek elsősorban már az interneten keresztül üzennek egymásnak, hiszen a hanghívások és az SMS-küldések száma valamelyest csökkent.

Forrás: MTI
Fotó: lizardmedia.co