A településen már évszázados hagyománya van a rendezvények, amely az 1990-es évek végéig működött is, majd elmaradt. Utánajártunk a nagyszabású esemény történetének Farkas Sándor polgármesternél, aki elmesélte nekünk a vásárok történetét a kezdetektől, és megtudtuk, hogy 2019 áprilisában rendezhetik meg a következőt.

A helyi kereskedelmi élet élénkítése érdekében 1797-ben báró Brudern Józsefné az akkori uralkodótól, I. Ferenctől Verpelét mezőváros részére évi négy országos vásár tartására kapott engedélyt. A vásár nagy népszerűségnek örvendett a kezdetektől, számos kereskedő árulta itt a portékáját, valamint kis- és lábasjószágokat. A vásárok időpontja 1923-tól január 18-án, április 24-én, június 27-én és október 31-én volt megtartva. A település monográfiájában a vásáron árusító kereskedők nevét egészen az 1820-as évektől tudják kimutatni.

Az országos állat- és kirakodóvásárok évszázadokig kedvelt programjai voltak Verpelétnek, ahol nemcsak eladni és venni lehetett, de egyfajta találkozóhely, közösségi színtér is volt. Sajnos azonban az állattartási kedv csökkenésével egyre kevesebb érdeklődő vonzotta a vásárokat, így a ’90-es évek végén tartottuk meg az utolsót – mondta Verpelét polgármestere.

Az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy lenne létjogosultsága annak, hogy ismét legyen vásár nálunk, hiszen a verpelétiek közül most is sokan eljárnak a környék két legnagyobb ilyen jellegű rendezvényére, Jászapátiba vagy Ónodra.

A vásártartásra pályázatot nyújtottunk be, amellyel 130 millió forintot nyertünk. Ebből az összegből modernizáljuk a vásárteret, ami Verpelét Feldebrő felé eső szélén van, mivel ez a hely évszázadokig jó helyszínnek bizonyult, ezért jövőre onnan folytatjuk a történetet, ahonnan elkezdtük. A vásártér egy 2,7 hektáros terület, itt egy kis tereprendezést végzünk, így a vásár kiszolgálására alkalmas utakat alakítunk ki. Az itt található épületet felújítjuk, akadálymentesített vizesblokkal, új irodával, állatorvosi szobával látjuk el, uniós szabványoknak megfelelően kialakítva.

Bízunk abban, hogy a vásár visszaállításával nemcsak a hagyomány előtt tisztelgünk, de vissza is hozhatjuk a régi korok varázsát, hangulatát.

Szerző: KékesOnline

Fotó (illusztráció): sokszinuvidek.24.hu, szoljon.hu