A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium színjátszósai nemcsak az iskolában, hanem a városban is megmutatták tehetségüket. A csoportot Ombódi András, az intézmény drámapedagógusa működteti, most a vele készült interjúnkat olvashatják.

Iskolánkban hosszú évekig Czigány Marianna tanárnő működtette a színjátszó kört Amikor ő elment nyugdíjba, mintegy 8-10 évig szünetelt a foglalkozás. Én 5 éve kaptam meg a feladatot, hogy újjáélesszem a csoportot, akkor még nem gondoltam, hogy életem egyik nagy kihívása előtt állok – kezdte a beszélgetést Ombódi András.

A színjátszó körnek jelenleg 18 állandó tagja van, 8-9. évfolyamtól járnak hozzám a tanulók, mind önként. Rendszeresen találkozunk, évente 1-2 darabbal lépünk fel. Nagy segítségünkre van házi szerzőnk, Simon Tamás magyar-történelem szakos kollégám, aki rendszeresen ír darabokat nekünk. A bemutatásra szánt előadások kiválasztásánál elsősorban a gyerekek képességeit, a belőlük legjobban kihozható karaktereket vesszük figyelembe. A korábban bemutatott Shakespeare: Szentivánéji álom című darabját például kifejezetten a színjátszó kör tagjaira írta át Tamás, mint egyfajta dramaturg.

A csoportfoglalkozásokon beszédtechnikát, színjátszást, stílusgyakorlatot tanítok a gyerekeknek – folytatta munkájuk bemutatását a pedagógus. Tavaly elindítottunk egy előadássorozatot, melyben a Nyugatosok tagjait, az ő életüket kívánjuk megismertetni az érdeklődőkkel. Az első költő Juhász Gyula volt. Közönségünk nemcsak a Berzés diákokból áll, hanem Gyöngyös lakói is megismerhettek bennünket, hiszen a múlt évben egy remek előadást mutattunk be a városi könyvtárban. A visszajelzések alapján állíthatom, ott még nagyobb sikerünk volt, mint az iskolában, öröm volt látni, hogy barátok, családtagok is eljöttek, megnéztek minket, és tetszett nekik, amit láttak.

A Nyugatosok életével foglalkozó sorozatunkra idén is készülünk, az, hogy ki lesz a következő, egyelőre maradjon meglepetés. A soron következő bemutatónk szerzője szintén Simon Tamás, Kötelezők című darabját állítjuk színpadra. Az időpont még kérdéses, de megpróbáljuk mindenképp a költészet napja körüli időpontra tenni.

Szerző: KékesOnline
Fotó: www.gyongyostv.hu