A Hérics Természetjáró és Turisztikai Sportegyesület ötödik alkalommal rendezi meg a Mátrában a Kiss Péter Emléktúrát. Az évek óta több száz természetbarátot és sportembert megmozgató eseményről a Hérics TTSE részéről Molnár Zsolttal beszélgettünk.

Kiss Péter 1986. december 12-én született Gyöngyösön. 15 évesen teljesítette az első 100 km-es túráját, a Szent István napi vándorlást, melynek ismertebb neve a „Szolnoki 100-as”. A 2003-2004-es évben „Az év teljesítménytúrázója” elismerő cím birtokosa volt. A Magyar Természetjáró szövetség által kiadott minősítések közül a bronztól a kiválóig mindet többször is megszerezte.

Számtalan nagy kihívást jelentő 100-200 kilométer közötti túrán taposta Magyarország ösvényeit.  18 éves korában elkezdett hegyet mászni és barlangászni, fiatal kora ellenére kiváló eredményeket ért el. Először hazai mászóiskolákban, majd a Magas-Tátra zordabb falain csiszolta mászótudását. Számos nehéz alpesi utat teljesített, a fiatal hegymászó generáció oszlopos tagja volt. Expedíciós barlangászként mintegy 15 kilométernyi barlangjárat feltárásában vett részt. Első magyarként érte el az Alpok mind a 82, négyezer méter feletti csúcsát, és egyedül végigmászta a Magas-Tátra főgerincét is.

Kedvenc hegyét, a Großglocknert 5 irányból is megmászta. Barlangi és hegymászó túravezetőként is tevékenykedett. 2012-ben a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány kiképzési munkáinak egyik irányítója lett. Hobbija a futás volt, sokszoros maratonista és hatszoros Balaton-kerülő.  2013. május 20-án Erőss Zsolttal első magyarként elérték Földünk harmadik legmagasabb csúcsát, a 8586 méter magas Kancsendzöngát. Lefelé jövet mindketten eltűntek – olvasható a túra névadójáról a túra tájékoztató füzetében.

A túra idén 3 távon indul majd, 20 km, 37 km és 57 km-es távokon próbálhatják ki magukat az indulók. A legrövidebb távon Sástó – Mátrafüred – Kékestető – Mátrafüred – Sástó útvonalon lehet túrázni, a 37 km-es táv kiegészül a Mátra északi oldalán található helyszínekkel, mint például az Ilona-völgy vagy a meredek Sombokor, a leghosszabb és egyben legnehezebb táv az előzőekhez képest Lajosházára és Markaz irányába is tesz kitérőt.

„A rövidebb távot a kevésbé rutinosoknak, családoknak ajánljuk, a középső távot edzettebbnek és a hosszú távot csak edzett rutinos túrázóknak. Az emléktúra klasszikus teljesítménytúra, ami azt jelenti, hogy megadott időn belül kell teljesíteni a távot. Ezen felül az emléktúra fő célja, hogy emléket állítson Kiss Péternek.” – mondta Molnár Zsolt.

Forrás: Facebook

Az idei évben 800 nevezője van a túrnak, ami a szervezők szerint igen szép létszám. Minden évben sok a visszatérő túrázó, de számos új résztvevő is érkezik. Idén 66 olyan nevezője van a túrának, aki 5. alkalommal szándékozik nekivágni valamelyik távnak.

A túrán távonként változnak a kihívások. Idén  elsősorban a magasabban fekvő területeken lévő nagy hóréteg fog nehézséget jelenteni a túrázóknak. Mindenképpen az időjárásnak megfelelő réteges öltözet a praktikus, ezen felül kamásli, túracipő/túrabakancs és túrabot. Hosszabb távon indulóknak fejlámpa ajánlatos. – tette hozzá Molnár Zsolt.

Szerző: KékesOnline, Demecs Norbi
Kiemelt kép: pixabay, belső kép: Demecs Norbi