Az Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Pétervására Járási Hivatal a múlt héten szakmai napot szervezett a villámárvizekkel kapcsolatosan, a Tarna menti dombvidéki települések vezetői részére. A szakmai napnak Parád adott otthont. A rendezvényt dr. Nagy Tibor járási hivatalvezető, Mudriczki József házigazda polgármester és Mérai Péter tű. alezredes, katasztrófavédelmi kirendeltség vezető nyitotta meg, akik mindhárman rövid köszöntőjükben emelték ki a villámárvizekkel kapcsolatos teendők fontosságát és a téma aktualitását.

A megnyitót követően első előadóként Komjáti Sándor az ÉMVIZIG Gyöngyösi Szakaszmérnökségének területi felügyelője adott tájékoztatást a villámárvizek kialakulásának okairól, az ellenük történő védekezési feladatokról, a terület vízfolyásainak aktuális vízállási, és hóban tárolt vízkészletének számszaki adatairól. Elmondta, hogy a közelmúlt fejlesztései (Tarna mederrekonstrukció, záportározók kialakítása) sokat javítottak a térség árvízi helyzetén, ugyanakkor továbbra is nagyon fontosnak tartja a kül- és belterületi vízelvezetők és műtárgyak folyamatos karbantartását, működőképességének biztosítását.

Második előadóként Zelei László tű. alezredes ismertette a villámárvizekkel kapcsolatos teendőket, kiemelve a járási hivatalvezető és a települési polgármesterek feladatait. Előadásában kitért a közelmúlt eseményeire (ónos eső, a tavaly áprilisi havazás, intenzív csapadék, extrém mennyiségű hó), melyek a Pétervásárai járást érintették.

Kiemelte, hogy jó a kapcsolata a védekezésben érintett szerveknek, szervezeteknek és az önkormányzatoknak, mely nélkül nem lenne megvalósítható hatékony és gyors védekezés. A védekezési feladatok és a helyreállítás finanszírozása céljából a települések gyakran nyújtanak be vis maior pályázatot. Felhívta a figyelmet a vis maiorral kapcsolatos előírások és határidők betartására.

Az előadások végén lehetőség volt konzultációra, mely során a résztvevők általános és egyedi témákban felmerült kérdések sokaságát tették fel a szakembereknek. A felmerült kérdések tisztázását követően – bízva a további jó együttműködésben-, a járási hivatal vezetője zárta be a rendezvényt.

Forrás: heves.katasztrofavedelem.hu
Fotó: mapio.net