A Szent Bertalan-templomban, ünnepélyes keretek között írták alá a templom toronysisakjainak rekonstrukciójáról és egyebek mellett a déli torony látványliftjének építéséről szóló szerződést. A több mint 315 millió forintos beruházás európai uniós támogatás segítségével valósul meg a tervek szerint még ebben az évben.

Hiesz György polgármester, Juhász Ferenc kanonok-plébános és Csépe László, a kivitelező Euro Campus Kft. ügyvezetője a Szent Bertalan-templomban írta alá azt a szerződést, amely a templom toronysisakjainak rekonstrukcióját, és a templom déli tornyában látványlift, valamint kilátó építését is tartalmazza. Juhász Ferenc az ünnepélyes aláírás előtt úgy fogalmazott: a helyszínválasztás nem véletlen, szeretné ugyanis, ha a beruházást Isten áldása kísérné.

– Sok elődünk próbálta elérni, hogy a város nagytemplomának tornyai visszanyerjék az 1917-es tűzvész előtti, eredeti állapotukat, amely most – százegy évvel a nagy tűzvész után – végre megvalósulhat – fogalmazott Hiesz György polgármester, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki a beruházás előkészítésében szerepet vállalt.

A munkálatok májusban kezdődhetnek, és a remények szerint még ebben az évben be is fejeződhetnek – mondta Csépe László, a kivitelező Euro Campus Kft. ügyvezetője. A szakember a részletekről szólva elárulta: a tizennyolc méter magas, vörösréz toronysisakok építése a Fő téren zajlik majd, azok beemelése pedig rendkívül látványos része lesz a beruházásnak. Azt is hozzátette: a tér nagy részét a munkálatok ideje alatt nem lehet majd használni, de a templom a beruházás alatt is nyitva lesz a hívek előtt.

A beruházás megvalósítására a gyöngyösi önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kiírásán nyert el európai uniós forrást, amit a két konzorciumi partner, az Egri Főegyházmegye és Gyöngyös Város Önkormányzata 36-36 millió forinttal egészített ki. A projekt összköltségvetése így meghaladja a 315 millió forintot, amelyből a toronysisakok helyreállítása, a látványlift és kilátó építése mellett létrejön egy interaktív kiállítás, valamint kávézó és fogadótér is.

A projekt keretében meghosszabbításra és felújításra kerül a Gyöngyös-Mátrafüred közötti kerékpárút, amely így két vallásturisztikai attrakció – a gyöngyösi Szent Bertalan-templom és a mátrafüredi Keresztelő Szent János-templom – összeköttetését, valamint a Mária út mátrafüredi kapcsolatának erősítését szolgálja. A projektnek ez utóbbi része mintegy 240 millió forintból valósul meg.

Forrás: gyongyos.hu
Fotó: Czímer Tamás