Gólvadász-sorozatunkban a HE-DO B.Braun Gyöngyös férfi kézilabdacsapat elmúlt bajnoki összecsapásának legeredményesebb játékosával beszélgetünk. A harmadik fordulóban Lubomir Duris öt góllal terhelte meg a Cegléd kapuját, neki köszönhetően maradt a Gyöngyös partiban az első félidőben. Szárnyal a szlovák válogatott irányító, aki korábban a csapat első idegenbeli meccsén is öt gólig jutott Dabason.

– Nagyon jó érzés, hogy ennyire eredményes vagyok. De ennél is jobban örülök annak, hogy mind a három eddigi fordulóban pontot szereztünk. Sok kemény és kitartó edzés van a hátunk mögött. A csapat és az én jó formám is ennek tudható be – mondta Duris Lubomir

A HE-DO B.Braun Gyöngyös szlovák válogatott irányítója 11 alkalommal rezgette meg az ellenfelek kapuját, az utóbbi két meccsen öt-öt találat szerepelt a neve mellet a Dabas és a Cegléd ellen. A házi góllövő bajnokságban a harmadik helyen áll.

– Többnyire az irányító hozza helyzetbe a többieket. Számomra ezért nem a gólszerzés a lényeg, de ha látok rá egy jó lehetőséget, azt megpróbálom kihasználni. Mirko Herceg érkezésével az eddigiekhez képest sokkal könnyebb dolgom van. Remek játékos, aki bármikor tud góllövésre alkalmas szituációt teremteni nekem. Érezhetően nagy összhang van a csapat tagjai között, működik a kémia. Kívánom, hogy ez kitartson a szezon végéig! – mondta a Gyöngyös játékmestere.

Lubko Duris harmadik szezonját kezdte meg a csapatban, a csupaszív és gyors észjárású játékos igazi közönségkedvenc lett. Igazán szerencsésen alakul gyöngyösi karrierje, ám a mezén szereplő 21-es számnak elmondása szerint ennek vajmi kevés köze van.

– Egész gyermekkoromban 11-es mezben játszottam, de amikor eligazoltam nevelő csapatomtól Galgócra, ez a szám már foglalt volt. Így hát a két egyest kicseréltem egy kettesre és ez egyesre, és azóta viselem a 21-est. Ez a számom a nemzeti csapatnál is, nem tartom különösebben szerencseszámnak, egyszerűen tetszik – közölte Lubomir Duris.

(X)