2024. március 28., csütörtök
Hirdetés

Közösség

Pékség adakozott a gyöngyösi gyerekosztálynak

Ajándékokkal teli dobozokkal érkeztek a Molnár Pékség dolgozói a gyöngyösi Bugát Pál Kórház Gyermekosztályára csütörtök este. A karácsonyi csúcsban zárás után indulhattak el a kórházba,...

Hatalmas siker volt a lélekmelengető koncert a Mátra Múzeumban

A Városom, szeretlek Egyesület szervezésében teltházas karácsonyi koncertet adott tegnap este Báder Ernő prima-díjas művész és zenekara, valamint a gyöngyösi Sound of Spirit Énekegyüttes...

Bottyános diákok beteg gyerekeknek gyűjtöttek

Mindig megható, és szívmelengető, ha olyan fiatalokkal találkozunk, akik meglátják maguk körül a segítségre szorulókat, és tenni is akarnak értük – mondta a Vak...

Adventi forgatag Balatonban

Karácsonyi finomságokkal, kézműves ajándéktárgyakkal, forralt borral és tombolával várják a vendégeket Balatonban december 17-én. 18 órától jótékonysági koncert kezdődik a helyi templomban. A befolyt összeget...

Közösen ünnepelt Terpes, Szajla és Bükkszék

Változatos műsorszámokkal, dallal, tánccal, finomságokkal hangolódott Terpes a közelgő karácsonyra. Az eseményen a településsel együtt ünnepelt a szomszédos Szajla és Bükkszék is. Bujáki Ferenc polgármester...

Karácsonyi készülődés: mézeskalácsot sütnek Mónosbélben

A közösségi eseményt december 17-én, vasárnap 14.00-16.00 óra között a cukrászda előtti téren tartják. 2023. 12. 15. Fotó: Pixabay

Közös ünneplésre hívják a mátraderecskeieket

A helyi önkormányzat szeretettel várja a falu lakosságát a december 16-án kezdődő karácsonyi ünnepségére, a templom melletti térre. A rendezvényen fellépnek az óvodás és iskolás...

Heves vármegyei ovisok mentették meg Gömböcfalvát

Bizonyára mindenki hallott már varázslatos, képzeletbeli lényekről, üzenetet azonban nem sokan kaptak tőlük. Most viszont a Mesél a szemünk óvodai pályázatának keretében fénygömböcök szóltak...

Családi napra vár a Nyolcvanas

Karácsonyi hangolódás december 16-án 13.00 órától zenés műsorral, forralt borral és finom falatokkal a Nyolcvanasban, a Kazán Teraszon. A gyermekeket csillámtetkó, a felnőtteket gipszfigura...

Falusi karácsonyt rendeznek Mátraballán

December 16-án 15.00 órától várják a helyieket egy kis közös karácsonyozásra. A programot a Csodaszarvas Egyesület Mátraballáért és a községi önkormányzat szervezi. 2023. 12. 12. Fotó:...
18,755RajongókTetszik
44FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Privacy Settings saved!
Adatvédelmi beállítások

When you visit any web site, it may store or retrieve information on your browser, mostly in the form of cookies. Control your personal Cookie Services here.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

A weboldal használatához az alábbi technikailag szükséges cookie-kat használjuk
  • wordpress_test_cookie

Decline all Services
Accept all Services