Magyarország Kormánya 1,8 milliárd forint támogatást nyújt a siroki Mátrametál Kft. részére hazai forrásból, a Nagyvállalati Beruházás Támogatási program keretében. A támogatási okiratot Varga Mihály pénzügyminiszter adta át Sirokban a cég vezetésének.

Az üzemavató rendezvényen Horváth László, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a Liszkó-völgyben működő Mátrametál Kft. több évtizede jelent sok itt élő családnak biztos megélhetést. A ma látható eredményekért sokat kellett küzdeni, ám a mai nap jó igazolás arra, hogy érdemes volt, hiszen a cégnek immár nemcsak múltja, de egyre stabilabb jelene és tervezhető jövője is an. A térség jelentős munkaadója, a Mátrametál fejleszt, s velünk és köztünk tervezi a jövőjét. A mindenkori Orbán-kormány folyamatosan támogatta a térséget, segítette a fejlődését – hangsúlyozta Horváth László.

A támogatásból 2,6 milliárd forint értékben épül új, korszerű,felügyeleti és ellenőrző rendszerrel ellátott aerosol palack gyártósor, 460 millió forintból csarnokbővítést hajtanak végre, 378 millió forintból pedig egy készáru raktár épül – emelte ki a rendezvényen Lovas Ferenc, ügyvezető igazgató. A mostani, a Mátrametál életében meghatározó mérföldkőnek számító fejlesztéshez a kormány 1,8 milliárd forint támogatást biztosít. A projekt jó példa arra, amikor találkozik a növekedést támogató befektetői akarat, a hazánk versenyképességét fejleszteni kívánó kormányzati szándékkal.

Az ügyvezető hangsúlyozta: az alumínium palackokat, valamint tubusokat gyártó és forgalmazó, idén 25 éves Mátrametál Kft., illetve elődje, a Mátravidéki Fémművek több mint 60 éve meghatározó foglalkoztatója a régiónak. A cég évente mintegy 100 millió aerosol palackot és 75 millió tubust gyárt, melyeket 30 országban értékesítenek. Az alumínium csomagolás kifejezetten környezetbarát, hiszen a palackok anyagukban újrahasznosíthatók.

A siroki ipari parkot is működtető, 350 munkavállalót foglalkoztató vállalat árbevétele 6,6 milliárd forint, melynek nagy része exportból származik. A Mátrametál igyekszik több lábon állni, a cég ezért a tavalyi évtől az autóipari beszállítói piacra is termel. Lovas Ferenc hozzátette: aktív kapcsolatot tartanak fenn a térség képzőintézményeivel, a fiatalok képzésére tanműhelyt nyitottak, a Miskolci Egyetemmel közösen pedig innovatív, egyedi formájú palackok tervezésén dolgoznak.

Varga Mihály pénzügyminiszter kiemelte: a magyar gazdaság számára fontos, hogy a Mátrametál fejlesszen, beruházzon, és a jövőre koncentráljon. A jelentős beszállítói körrel bíró cég a hatékony, felelősségteljes és versenyképes együttműködésnek köszönhetően maradt fenn az ’50-es évektől kezdve. A vállalat nagy hozzáadott értékű, jól eladható termékeket értékesít, 80%-ban külföldön. A kutatás-fejlesztésnek és a duális szakképzésnek köszönhetően a meghatározó szerepű, a nemzetközi trendekre gyorsan reagáló Mátrametál vonzó pályát biztosíthat a fiataloknak is.

A pénzügyminiszter elmondta: a Nagyvállalati Beruházási Programot 2015-ben indították el, s nagyrészt olyan vállalatokat segítenek vele, melyek kiszorulnak az uniós támogatási lehetőségekből. A program célja, hogy a cégek gyorsan hozzájussanak a támogatáshoz és piacvesztés nélkül tudjanak tevékenykedni. A kezdeményezés eddig 110 beruházást generált, melyek mindegyike a mai napig működik. A kihelyezett 65 milliárd forintnyi támogatás összesen 160 milliárd fejlesztést eredményezett, s 2400 új munkahely jött létre általa. A magyar gazdaság helyzete lehetővé teszi, hogy a támogatási rendszert folytassák, és a társadalmi és szociális fejlesztések mellett az ipar is kellőképpen fejlődhessen.

A hazai gazdaság a korábbinál nagyobb ütemben bővül, Heves megyében az országban a 4. legalacsonyabb, 3% alatti a munkanélküliségi ráta. Ez szinte teljes foglalkoztatottságot jelent, azaz aki szeretne, az tud is dolgozni – hangsúlyozta a rendezvényen Varga Mihály.

Szerző: Kékes Online, Burián Orsolya
Fotó: Czímer Tamás
2019. 02. 08.