Négy kategóriában arany, egyben pedig nagyarany minősítést kaptak a Debrői Hárs Pincészet kiváló nedűi a nemrégiben megrendezett Német Nemzetiségi Regionális Borversenyen. A pincészet történetéről és különleges, több mint 200 éves, a borkészítéshez kapcsolódó relikviáiról Gecse Istvánnal beszélgettünk.

Mióta működik a Hárs Pincészet, s milyen borok szerepelnek a repertoárban?

Apincészetet1995-ben alapítottam, s a környék ismert fajtájú boraival jelentem meg először borversenyeken. Alapvetően kisvállalkozásról beszélhetünk, 50-100-150 literes tartályokban évjárat szerint tároljuk borainkat. A termelt fajták a környék jellegzetességei: a hárslevelű, ennek a töppedt változata, olaszrizling, és úgynevezett LOPS Cuvée DMR módszerrel. Ezek mindegyikével arany minősítést szereztem a legutóbbi versenyen, a 2017-es évjáratú töppedt hárslevelűvel pedig nagyaranyat, ami hatalmas megtiszteltetés. Igaz, kisebb mennyiségben, de foglalkozunk vörösborokkal is, van zweigelt, kékoportó, kékfrankos fajtánk is.

Milyen borversenyeken vett részt korábban és milyen eredménnyel?

Elsősorban regionális borversenyeken indultam az utóbbi években. 2016-ban elnyertem az Egri borvidék legjobb borának járó címet egy champion díjas hárslevelűvel. A következő évben, a fehérborok között, a legmagasabb pontszámot érte el a debrői hárslevelűnk, ami egyben kategória győztes is lett.

Hol van a pincészetük és mit kínálnak a látogatóknak?

A pincészetünk a 11. századi feldebrői templom mellett található, a szőlőültetvényeink pedig Al- és Feldebrő határaiban vannak. Meg kell említenem, hogy számos régi, több száz éves, a bortermeléshez kapcsolódó eszközt sikerült összegyűjtenem. Van a gyűjteményemben egy 1 tonna súlyú, vörös márványból kifaragott légyűjtő tálca a 19. század elejéről, ez egy 1814-ben készült szőlőpréshez tartozik, de megtalálható a különlegességek között egy, a kiegyezés évéből származó faragott, több tonnás szőlőprés is. Féltve őrzöm egy családi hagyatékból származó 1958-as borverseny eredményét, amivel 2. helyezést ért el dédnagyapám az olaszrizlingjével.

Amire különösen büszke vagyok, hogy van egy fokoló gyűjteményem 1850-1903-ig bezárólag, ami nemcsak itthon, de nemzetközi viszonylatban is egyedülállónak számít. Ez egy 200 darabos készlet, vannak benne hitelesített, hitelesítés nélküli, kalibrációs táblázattal rendelkező darabok, bécsi, milánói, torinói és budapesti keltezéssel. Várunk mindenkit, aki szeretne részt venni egy borkóstoláson, vagy szeretné megtekinteni különleges borászati gyűjteményünket.

Előzetes bejelentkezést a +36209651372-es telefonszámon fogad a pincészet.

 

2019. március 16.

Kékes Online, K. B.

Fotó: Gecse István