Igaz, hogy bárhol játunk a Felső-Mátrában, lépten-nyomon izgalmas helyszínekbe, látnivalókba és természeti szépségekbe botlunk, az Ágasvárra vezető ösvény mégis egy igazán kiemelkedő színfoltja a Mátrának. Nemcsak az Országos Kéktúra útvonalával és menedékházzal, de csodálatos panorámákkal, meredek hegyoldalakkal, legendák nyomaival, sőt, még az Árpád-korban fénykorát élő várhellyel is találkozhatunk, ha egyik kirándulásuk alkalmával ezt a gerinctúrát választják. Mutatjuk, milyen tavaszi csodákkal várja most a túrázókat Ágasvár és környéke!

Mátraszentistván központjából, a Vidróczki csárda előtti parkolóból indul az Országos Kéktúra útvonala tovább Ágasvár irányába. A buszmegálló melletti telefonoszlopra felfüggesztve találja a bélyegzőt az, aki teljesíteni kívánja a neves túramozgalmat. Az út első szakasza még a házak és a nyaralók között vezet, rögtön egy bemelegítő emelkedővel. Az utolsó házhoz érve, a kis tisztás széléről máris pazar panoráma tárul elénk: zavartalan a kilátás a sípark pályáira, a Három falu templomára és Piszkéstető gerincére.

A tisztás szélén tartott rövid megállót követően már az erdőben folytatódik tovább utunk. Az ösvény két oldalán mára már alig kivehető kősáncokat rejt az avar, ezek mutatják, hogy évtizedekkel ezelőtt itt húzódtak a szomszédos falvak lakóinak termőföldjei. A Büdös-kő-lápát keresztezve térünk rá a hegygerincre, ahol már erősen érzékelhetjük a gerinc és a mellettünk húzódó Csörgő-völgy közti magasságbeli különbséget. A vegetáció kezdete előtt bizonyos pontokról a fák ágai között megpillanthatjuk a tőlünk északra húzódó, nógrádi falvak háztetőit is. Tavaszi időszakban számos vadvirág kísér bennünket a túra folyamán: ibolyák kékellenek, kankalinok sárgállanak mindenütt, de nem ritka a farkas kutyatej, a pettyegetett tüdőfű vagy az odvas keltike sem.

A változatos gerincen haladva hamar elérjük a Newton-sziklát, ahol válaszúthoz érünk: itt eldönthetjük, hogy a M, mint Mátrabérc jelzést követve tovább meghódítjuk Ágasvár 789 méter magas csúcsát, vagy az OKT vonalán, a hegy peremén, kellemes túra keretein belül jutunk a turistaházhoz. A kihívásokat és izzasztó kalandokat kedvelők számára az első, a könnyebb kirándulásokat preferálók számára pedig a második verziót ajánljuk. Mi a csúcstámadás mellett döntöttünk, így a cikk további részében ezt a túrát mutatjuk be.

A Newton-szikla pereméről ismét gyönyörködhetünk az északi tájolású panorámában, még a szikla tömbjében az alábbi feliratot olvashatjuk: „Newton hitétől mentsen meg az Isten” – ez a kilátóteraszt körülvevő, több méter mélységű szakadékra és a Newton-féle gravitációs törvényre utal.

A sziklateraszról az ösvényre visszatérve a Szamár-kő felé indulunk tovább, ahol a csúcstámadás első megmérettetését van lehetőségünk leküzdeni. A kalandos sziklamászás után a Mátrabérc szikláit taposva következik a túra legcombosabb része: a csúcstámadás, melyet bár izzasztó percek előznek meg, a különleges hangulatért, mely a csúcson fogad bennünket és a gyönyörű kilátásért mindképpen érdemes néhány izzadságcseppet elhullatni.

Maga az Ágas-vár feltehetően már a bronzkorban létezett, az ekkor kialakított sáncokat erősíthették meg kőfalakkal az Árpád-kor idejében. Bár stratégiailag kiváló helyen áll, így védelmi vonalat is csak a déli oldalon hoztak létre, ahol egykor a teraszos kialakítású vár bizonyos területei is helyet kaptak. Megközelítéséből adódóan nem volt hosszú élettartamú várhely, helyette a kilátópontról is látható Cserteri várat emelték Hasznos határában. Egyes mendemondák szerint még maga Tar Lőrinc is birtokolhatta az erődítést. Kutatása alkalmával bástyamaradványokat, beomlott kutat, edény- és cserépdarabokat, illetve a régi föld- és kősáncok nyomait találták. A csúcsról nyugat felé a szomszédos Óvár és a Nyikom csúcsaira, Pásztó irányába, a Cserhátra és Nógrád megye tájaira nyerünk rálátást, észak felé pedig a Karancsot és a Medves-fennsíkot, tiszta időben még a Tátrát is látjuk.

A csúcsról már egy sokkal rövidebb, de meredek, csúszós ereszkedőn van lehetőségünk lejutni a turistaházhoz. A hegyoldal meredeksége, esős idő esetén sarassága, száraz időben porzásra való jellemzői miatt körültekintően, fokozott figyelemmel, megfelelő túrafelszereléssel ajánlott rajta közlekedni. Hétvégén a turistaház éttermében akár egy tál meleg ételt vagy frissítőt is elfogyaszthatunk a csúcshódítás után, majd kedvünk szerint folytathatjuk a túrát akár Pásztó, akár Mátrakeresztes irányába, de az Országos Kéken, vagy a Csörgő-völgyön keresztülhaladó zöld négyzet jelzésen kiindulópontunkra, Mátraszentistvánba is visszatérhetünk.

 

2019. április 15.

Szerző: Demecs Norbi

Fotó: Demecs Norbi