Rangos díjakat kaptak Londonban a nemzetközi zsűri által szekciókba meghívott, TOP10 leginnovatívabb tevékenységű régiós vállalkozások. Ezek a cégek a kelet-közép európai régió kiválóságai is egyben. A brit fővárosban megszerzett sikerekről, londoni tapasztalatairól Dr. Zsarnóczky Martint, az egyik díjazottat, a Mátra Resort projektvezetőjét kérdeztük.

Miről szól ez a rangos nemzetközi elismerés?

Az Emerging Europe szervezete folyamatosan és komplex módon vizsgálja a kelet-közép európai régió üzleti, társadalmi és szociális környezetét. A független szakértőkből és nemzetközi üzletemberekből álló zsűri a saját szempontrendszere alapján felkutatja és elemzi a legígéretesebb lehetőségeket, amelyeket aztán külön kategóriákra lebontva megvizsgálnak. Önálló kategóriái vannak például az egyedi kutatás-fejlesztési tevékenységnek vagy az üzleti környezet leghatékonyabban elősegítő szervezeteknek is.

Kik és hogyan kaphatnak meghívót, hogy bekerülhessenek a TOP10-be?

Az impozáns esemény előválogatójára közvetlen meghíváson keresztül lehetett bekerülni. Minden szekció TOP10 csoportja összesen 10 ország 10 legjobb vállalkozását jelentette, amely már önmagában egy erős versenyhelyzetet jelentett. A magas presztízs egyébként az esemény helyszínein is meglátszott. A júniusi megnyitó ceremónia külön a Westminster Palotában, az egész napos rendezvény pedig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) központjában volt megtartva. Ez utóbbi egyben a rendezvény egyik fő szakmai támogatója és partnere.

Mit jelent a Mátra Resort számára egy ilyen magas presztízsű nemzetközi elismerés?

A Mátra Resort szenior üdülőhely fejlesztésünk valójában ennek a rendezvénynek a keretében debütált a nemzetközi színpadon, amely szerintem egy fantasztikus lehetőség. A projektet sokan ismerhetik már helyben, hiszen 8 éve kezdtük el a munkát Parádsasváron és a munka kapcsán több külföldi partner is be lett vonva. Számomra egy olyan rangos nemzetközi versenybe bekerülni, amelyen Magyarországról a Richter Gedeon Nyrt, az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központja, valamint a Mátra Resort is díjazott lett, egyet jelent a kiválóság kiérdemlésével. Hazai eredmények: Richter Gedeon Nyrt. I. helyezés, kutatás-fejlesztési szekcióban, EBC Debrecen III. hely, vonzó üzleti környezet kialakításában és Matra Resort III. hely, a mindenki számára egyformán elérhető jó gyakorlatban.

Mik a Mátra Resort projekt további céljai, valamint milyen személyes ambíciók foglalkoztatják ilyen eredmények után?

Azt gondolom, hogy ilyen elismerések után megnyílhat az út a nemzetközi lehetőségek felé. A szenior üdülőhely-fejlesztés nem új dolog, sőt, idén januárban, Floridában megtapasztalhattam ennek az üzleti szegmensnek a legmagasabb fokát. A Mátravidék négyévszakos rendelkezésre állása remek lehetőségeket biztosít, mind a szeniorok, mind az üzleti vállalkozások számára, akik a tökéletesre törekednek. Az ambíciókkal kapcsolatosan azt gondolom, hogy az immáron egy éve érkező komoly sikerek – amelyek helyszínei: Brüsszel, New York és most már London – egyfajta „mesterhármasként”, jó példát mutathatnak minden helyi vállalkozótársam számára.

2019. július 14.

Kékes Online, K. B.

Fotó: beküldött