Sikeresen szerepelt a Nemzeti Színházban megrendezett V. Pajtaszínházi Szemlén az ivádi Hétszínvirág Színjátszókör. A társulat Dés László-Geszti Péter-Békés Pál: A dzsungel könyve című musicalje hatalmas sikereket aratott a fővárosi teátrumban. A 2014 óta működő csoportról, az Ivádról Budapestig vezető útról Valyon László polgármester számolt be a Kékes Online-nak.

Hat éve működik a csoport. Milyen tervekkel hozták létre?

2014-ben, amikor polgármester lettem, az első rendezvényünk egy október 23-ai megemlékezés volt. A műsorra a párom, Szabó Edit, aki a Pétervásárai Szakképző Iskolában tanít, a saját diákjaiból hozott szereplőket. Akkor vetődött fel az az ötlet, hogy vannak itt helyben is olyan tehetséges színészpalánták, akikből összeverbuválhatnánk egy maroknyi színjátszó csoportot. Ez meg is történt még az év decemberére. Editre mindig is jellemző volt, hogy egy nemzeti ünnepre vagy anyák napjára nem egy sablon műsort tanított be versekkel, dalokkal, hanem mindig egy-egy jelenetet, így a tagoknak nem volt ismeretlen a színjátszás.

Hány fővel indultak és hány tagot számlálnak most?

11 fővel indultunk, majd 7 főre csökkent a létszám. Ennek döntő oka az volt, hogy a próbák este voltak iskola után, amikor már mindenki elfáradt, tanulni kellett, így csak a legkitartóbbak maradtak.

Hogyan érkezett meg a felkérés a Pajtaszínházi szereplésre?

A megalakulásunk óta nemcsak Ivádon, de a szomszédos településeken, Pétervásárán, Kisfüzesen is vendégeskedtünk. Jómagam mindig is kapcsolatban voltam a Nemzeti Művelődési Intézettel, akik tudták, hogy aktív a kulturális életünk. 2019 augusztusában keresett meg Kun Zsófia, a NMI módszertani referense és Csathóné Sebők Erika, a Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóság vezetője, hogy lenne-e kedvünk a Pajtaszínház idei programjában szerepelni. Épp egy egyhetes színjátszó tábort tartottunk a gyermekeknek, összedugtuk a fejünket és hamar eldőlt, vállaljuk a részvételt. Kaptunk egy mentort, Nagy Adriennt, a Gárdonyi Géza Színház színművésze személyében, aki nagyon nagy segítőnk volt. Nemcsak megrendezte A dzsungel könyve című előadást, hanem számos szakmai tanáccsal, praktikával látott el bennünket, aminek nagy hasznát vettük, különösen a Nemzeti Színházban.

Mi a Pajtaszínházi program fő célja?

A Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Teátrumi Társaság idén ötödik alkalommal rendezte meg közösen ezt az országos programot. A cél az, hogy Magyarország mind a 19 megyéjének egy-egy településén már működő színjátszó kör mutasson be egy darabot. További cél, hogy a meglévő színjátszó hagyományok mentén új közösségek, csoportok jöjjenek létre. Ez sikerült, hiszen a jelenlegi csoportot 13 főre bővítettük az előadásra, csatlakozott két tarnaleleszi és egy pétervásárai kislány, két 20 éves fiú, valamint egy nyugdíjas hölgy.

Meséljen az előadásról! Milyen volt a fogadtatás?

A pályázat előírása szerint egy 20-30 perces előadást kellett minden résztvevőnek előadni. A mi bemutatónk 50 percesre sikeredett. Már a darab próbafolyamata is nagy izgalommal telt és ez kitartott egészen a Nemzeti Színházig, a január 26-ai bemutató pillanatáig. Szerencsére az előadás alatt ez az izgalom elillant, ezt a zsűri méltatása is igazolja. Ahogyan említettem, a mentorunk, Adrienn is nagyon sok ötletet, tanácsot adott a gyerekeknek, akik derekasan helyt álltak a nagyszínpadon. Volt olyan fiatal, aki még sohasem járt színházban, ehhez képest a dalokhoz már mikroportban szerepeltek, mint az igazi nagy színészek. Nagyon büszkén viselték, ügyesek voltak, s több száz ember előtt bizonyították a tudásukat! Jómagam nagyon izgultam értük, bevallom, meg is hatódtam a hatalmas taps hallatán. Megérdemelték, hiszen sokat dolgoztak a sikerért, s példaértékűen képviselték Ivádot a fővárosban. Persze, ez a pályázat elsősorban nem a szereplésről, hanem az együttlétről, a közösségépítésről szólt. Köszönet és hála a segítőknek is!

Hol láthatják a helyiek legközelebb az előadást?

A pályázat előírása az volt, hogy a Nemzeti után helyben is elő kell adni a színdarabot. Sajnos az ivádi Művelődési Ház ehhez nem elég nagy, ezért vasárnap 15 órától a Pétervásárai Művelődési Ház ad nekünk otthont a bemutatóhoz. Mindenkit szeretettel várunk!

2020. január 29.

Kékes Online, K. B.

Fotó: beküldött