Súlyos sérüléseket szenvedett az a férfi, aki egy közel 40 méteres szakadékba zuhant a Mátrában, a Disznókő közelében pénteken délután. A Kékes Kutató-Mentő Alapítvány szakemberei érkeztek elsőként a helyszínre, majd a tűzoltókkal és a mentősökkel kiegészülve megkezdték a mentést. A terep komoly kihívás elé állította a mentőcsapatot.

A Kékes Kutató-Mentő Alapítványhoz pénteken késő délután érkezett a bejelentés, miszerint egy túrázó a Disznókőnél szakadékba zuhant. A hívást Terjék Ferenc fogadta, aki azonnal értesítette kollégáit, s pár percen belül a csapat hét tagja útnak indult a bajbajutott mentésére. A baleset helyszínét azonban nem volt egyszerű megközelíteni, terepjárójukat a célpont előtt 3 kilométerrel le kellett tenniük, s onnan következett még egy hosszú gyalogút. „Egy órányi gyaloglást követően érkeztünk meg a baleset helyszínére, ahol kiderült, hogy egy háromfős, gyakorlott, nagy rutinnal rendelkező túracsapat egyik tagja zuhant a mélybe. Elmondásuk szerint a sátrukat állították, valamint egy ponyvát szerettek volna kifeszíteni, amikor szakadni kezdett az eső. A társaság egyik tagja valószínűleg megcsúszhatott, s így történt a szerencsétlenség. A középkorú férfi 40 méterrel a járható út alatt, veszélyes helyen, egy fa alá beszorulva feküdt. Súlyos sérülései ellenére szerencsére eszméleténél volt, így kiérkezésünkig a társai tartották benne a lelket. Nem sokkal utánunk a helyszínre érkeztek a mentősök, illetve a tűzoltók is, a csapatunk alpinistája, Sipos Tamás pedig rekordgyorsasággal épített egy kötélpályát. Ezen tudtuk felhúzni a mentőhordágyat. Felhozni a szakadékból is komoly munka volt, de a mentés neheze csak ezután jött. A kollégákkal felváltva, szinte tyúklépésben tudtunk haladni azon a 3 kilométeres ösvényen, ami a mentőautóig vezetett” – meséli Terjék Ferenc.

Ilyen súlyos baleset ötévente egyszer fordul elő – mondja a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány elnöke, Klausmann Viktor. A csapat egyébként 0-24 órás szolgálatot teljesít a Mátra egész területén, s azonnal bevetésre készek, ha baj van. Jelenleg 27 aktív tagjuk van, akik egytől egyik magasan képzett szakemberek. „Mindig, minden szituációban a maximumot, vagy még annál is többet hozunk ki magunkból. Azt szoktam mondani a srácoknak, egy vészhelyzetben nem elég „csak” jónak lenni! Büszke vagyok a fiúkra, mert ezúttal egy kifejezetten nehéz terepen állták meg a helyüket!

Klausmann Viktor vezetésével egy évben több vészhelyzetet is modelleznek a csapat tagjai

Folyamatosan képezzük magunkat, s immár 9 esztendeje minden évben többször szervezünk közös mentési gyakorlatot a tűzoltókkal és a mentősökkel. Fél szavakból is értjük egymást, és bátran mondhatom, hogy pénteken is egy hibátlan, profi és példaértékű együttműködés valósult meg ebben az embert próbáló helyzetben” – mondja Klausmann Viktor.

A középkorú férfi a fején és a vállán sérült meg komolyabban, s még aznap több műtéten is átesett. Jelenleg intenzív osztályon ápolják, állapota stabil. Mielőbbi felépülést kívánunk!

 

2020. május 17.

Korepta Lilla