Meglátogatta a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány védenceit Michelisz Norbert többszörös magyar bajnok és túraautó világbajnok, valamint Kiss Norbert kétszeres kamion Európa-bajnok, hatszoros magyar bajnok és világbajnok. A két legsikeresebb magyar autóversenyző közösen ültetett el az alapítvány területe előtt egy koreai jegenyefenyőt, mellyel kifejezték: azonosulnak a macskaárvaház céljaival, küldetésével, s letették névjegyüket a felelős állattartás mellett.

Bóday Pál, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke a rendezvényen elmondta: az árvaház magánkezdeményezésből nőtte ki magát a jelenlegi szintre, melyhez nélkülözhetetlen volt a helyi közösség, az önkormányzati testület, valamint a működésüket biztosító segítők támogatása. Az eseményen megjelent a kápolnai Mezőgazdasági és Gépészeti Értékőrző Egyesület, a Szurkolók az Állatokért állatmentő csapata, és a Heves Megyei Polgárőr Szövetség képviselői is, akik ízletes tápokkal és különféle felszerelésekkel kedveskedtek a macskaárvaház lakóinak.

A főként beteg, sérült vagy idős, gazdához kerülésre kevés eséllyel bíró macskák minőségi ellátására szakosodott alapítvány az egykori futball öltözőből alakította ki telephelyét, ahol jelenleg 38 macska él biztonságban és szeretetben otthonos körülmények között. Amennyiben az állat nem talál gazdára, élete végéig biztosítják számára az ellátást, a megfelelő orvosi kezeléseket. A telephely szomszédságában lévő egykori vágóhidat az állatok kihasználása elleni jelképként befásították, s a közeljövőben a cicák szállásául szolgáló épület bővítését is tervezik. Bóday Pál kiemelte: céljuk az állatmentés mellett a szemléletformálás, valamint a vegán életmód népszerűsítése. A veganizmus egyik legismertebb alakja a nemzetközi porondon szintén egy autóversenyző pilóta, a Forma-1-es Lewis Hamilton.

Michelisz Norbert SEAT Leon Európa-kupa, többszörös magyar bajnok és túraautó világbajnok, a túraautó-világbajnokság első magyar résztvevője kérdésünkre elmondta: nagyra becsüli sporttársa, Kiss Norbert állatvédelmi tevékenységét, s családjával jelenleg épp egy kutyus befogadását tervezik.

Michelisz Norbert, többszörös magyar bajnok és túraautó világbajnok

A macskaárvaház területén ültetett fák mind egy-egy közszereplő voksát jelentik az állatvédelem mellett. Több Heves megyei cég és civil szervezet mellett van már itt fája a Gender Racing Team-nek, illetve Horváth László országgyűlési képviselőnek is.

2020. július 20.

Szerző: Kékes Online, Burián Orsolya
Fotó: Korepta Lilla