Dr. Réthy István szó szerint magasan a legjobb. A Kékes Kutató-Mentő Alapítvány oszlopos tagja hegyimentőként és mentésvezetőként siet a Mátrában bajba jutottak segítségére, de volt, hogy az ő életéért kellett küzdeni.
Hogyan lesz valakiből hegyimentő? Hazánkban viszonylag kevesen büszkélkedhetnek e mesterséggel.
Erdélyben nőttem fel, gyermekkorom óta a hegyek bűvöletében éltem. Egyetemistaként aztán már versenyszerűen sziklamásztam, s aki ebben a szakmában megfordul, szinte automatikusan hegyimentő csapattag is lesz. A sziklamászás során olyan rutinra, szakértelemre, felsőfokú készségekre sikerült szert tennem, ami alkalmassá tett arra, hogy nehéz terepen akár életeket is mentsek.
Hogyan gyakorolnak? Milyen terepen edzenek, hogy fejlesszék a tudásukat?
Egy évben többször is szervezünk szimulációs gyakorlatokat, amikor tulajdonképpen „eljátszunk” egy balesetet. Ilyenkor precízen, lépésről lépésre modellezzük a mentési folyamatot, s mivel a mi munkánk a mentősökkel, a tűzoltókkal és olykor a rendőrséggel is szoros együttműködésben zajlik, többször gyakorlatozunk velük közösen. Amikor éles helyzettel találkozunk, már nincs sok idő gondolkodni, rutinszerűen kell cselekednie mindenkinek, aki a mentésben részt vesz. Ilyenkor egyetlen cél lebeg mindannyiunk szeme előtt, az, hogy a bajba jutott minél gyorsabban eljusson egy olyan biztonságos helyre, ahol a mentős kollégák át tudják őt venni.
Önkéntesként tevékenykedik a Kékes Kutató-Mentő Alapítványnál. Mi a feladata, s civilben mivel foglalatoskodik?
A felsőoktatásban tanítok, főállásban a gyöngyösi campuson és óraadóként egy budapesti egyetemen; kommunikáció és menedzsment a szakterületeim. Ezenkívül a Hihgh-Tech Sportok Bázisának vezető trénere vagyok, ahol akár a sziklamászás rejtelmeibe is bevezetem a kalandra vágyókat. Önkéntesként pedig tulajdonképpen a csapat alakulásától együtt dolgozom Kékes Kutató-Mentő Alapítvány tagjaival, mint mentésvezető. Krízishelyzetben – ha éppen én vezetem a mentést – döntéseket hozok, irányítom a mentési folyamatokat, kapcsolatot tartok a mentős, a rendőr és a tűzoltó kollégákkal. Felismerni pedig onnan lehet – s ezt viszonylag kevesen tudják –, hogy piros a sisakom, míg a csapat többi tagjáé élénk narancssárga. Minden évszakban azon munkálkodunk, hogy a hozzánk érkezők biztonságban érezhessék magukat. Télen a Mátraszentistváni Síparkot is mi biztosítjuk, jómagam, ha a helyzet úgy kívánja, sílécen érkezem a bajba jutottak segítésére.
Mi volt a legélesebb vagy legemlékezetesebb mentőakció, melyben a Kékes Kutató-Mentő csapat tagjaként részt vett?
Két évvel ezelőtt egy késő esti órán riasztást kaptunk, hogy eltűnt egy fiatalember a Mátrában. A sötét, a szakadó eső és az is jelentősen megnehezítette a dolgunkat, hogy a keresett személy értelmileg sérült volt, s a szülei elmondása alapján, ha valaki hangosan szólítja, még jobban megretten és elbújik. Nagy erőkkel vonultunk fel, több mint ötvenen indultunk a keresésére, mindezt a lehető legóvatosabban. A csapattársaimmal olyan érzésünk volt, mintha tűt keresnénk a szénakazalban. Átfésültük a fél Mátrát, árkokon és bokrokon keresztül, hosszú órákon át, megfeszített tempóban, megállás nélkül kerestük, de nem akadtunk a nyomára. Végtelenül el voltunk keseredve, majd másnap reggel jött a hívás, hogy a fiatalember besétált Gyöngyössolymosra, s a helyi polgárőrök segítségével újra egymásra találtak aggódó szüleivel.
Került már olyan helyzetbe, amikor az ön életét kellett megmenteni?
Évtizedek óta két születésnapom van, 1987 márciusában ugyanis egy 8000 méteres csúcstámadásra készültünk, s épp edzőtúrán voltunk, amikor elsodort minket egy lavina a fogarasi havasok bércein. Mindannyian jól képzett, gyakorlott mászók voltunk már akkoriban is, egy sziklaszirten azonban megcsúszott egy hófolt, s én abban a pillanatban tudtam, kevés esélyünk van a túlélésre. A nyolcfős csapatból csodával határos módon csak ketten sérültünk meg komolyabban, jómagam 5 percet töltöttem a hó fogságában. A társaim újraélesztettek, majd négyen velem és a másik sérült társunkkal maradtak, a többiek pedig gyalog indultak segítségért. Törött medencével három napon át feküdtem szinte mozdulatlanul, mire a zord időjárás miatt fel tudott szállni a mentőhelikopter és értünk jöttek.
Nehéz volt feldolgozni a balesetet?
Határozottan azt kell, hogy mondjam, egyáltalán nem. A 8000 méteres csúcstámadást végül lefújtuk, de nem bánkódtunk, hiszen túlélni egy lavinát nem sokaknak adatik meg. Azt hiszem, minden akkori társam nevében mondhatom, végtelenül hálásak vagyunk azért, hogy végül mindenki megúszta a lavinasodrást, én pedig azóta kétszer ünneplem a születésnapomat.
Erdélyben nőtt fel. Hogyan lett a Mátra a második otthona?
Mióta az eszemet tudom, számomra a hegy jelentette a mindent. Amikor ide költöztünk, ránéztem Magyarország földrajzi térképére, s ez a terület volt a legbarnább. Mindig is azt mondtam, a lelkemnek szüksége van arra, hogy gyűrődjön a földfelszín, s hogy valami magasodjon a szemem előtt. Így hát nem volt kérdés, hogy hazánk mely tájékán lelek majd új otthonra.
2020. augusztus 5.
Korepta Lilla
Fotó: beküldött
