A Kékestetőn ma átadott kardió-ösvény főként szív- és érrendszeri betegséggel vagy magasvérnyomás-betegséggel élők, illetve cukorbetegek számára jött létre, ám egészséges honfitársaink is igénybe vehetik megelőző jelleggel. A 25 millió forint értékű beruházás a Kékestető: egészségfejlesztés a csúcson nevet viseli és a budapesti Szent Ferenc Kórház által létrehozott „Út az egészséghez” egészségügyi program része.

A tanösvény egészségügyi ismereteket nyújt, mozgásra ösztönöz és egyéni állapotfelmérést is lehetővé tesz. A három különböző nehézségi szinten végigjárható útvonalon vezetett túrák is igénybe vehetők, de a tanösvényt önállóan is használhatják az arra járó betegek, kirándulók, családok.

Az átadó ünnepségen Sipos Zsolt, a Kékestető Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a pályázati forrást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból sikerült elnyerniük. Kékestető nemcsak a kardió-ösvénnyel lett gazdagabb, hanem – szintén pályázati segítséggel – megújult és biztonságossá vált a csúcskő mögötti játszótér és bérelhető síeszközöket is sikerült beszerezniük a téli szezonra.

Sokat jelent nekem a Mátra, a hegyek, a természet, hiszen ezen a tájon nőttem fel – mondta köszöntőjében Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az átadáson, majd hozzátette: a Mátra-Bükk térsége ebben az évben hazánk második leglátogatottabb úti célja a Balaton után. Horváth László, a térség országgyűlési képviselője segítségével számos jelentős turisztikai fejlesztés valósult meg az utóbbi időben: megújult egybek mellett a Mátravasút, a Rudolf-tanya és a mátrafüredi Harkály-ház is. A Kékestető jóval több, mint téli síterep, s most a járvány ideje alatt különösen érdemes élni a lehetőséggel és biztonságban felfedezni a kincseit.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára

Dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár Kékestetőt fontos és jövőbe mutató helynek nevezte, ahol újraalkothatjuk fogalmainkat az egészségről, a természetről és a családról. Mint mondta: az egészség terén nem feledkezhetünk meg az egyén felelősségéről, az életmódból, szokásokból fakadó hatásokról. A most átadott tanösvény a megelőzés-gyógyítás-rehabilitáció hármasából mindnek jelentést ad, s hozzájárulhat népegészségügyi mutatóink javulásához, az egészségben eltöltött évek számának emelkedéséhez. A tanösvényen végigmenni a test, a lélek és a szellem edzését, valamint sok-sok élményt is jelent, ami összehozza a generációkat. Ahogy Petronius mondta: „Az orvos kezel, a természet gyógyít.” – zárta beszédét a helyettes államtitkár.

A rendezvényen a budapesti Szent Ferenc Kórházat, mint a projekt szakmai irányítóját Pál Csilla kommunikációs tanácsadó képviselte, aki kiemelte: a kórház – a projekt ötletgazdája – már több tanösvény létrehozását koordinálta, céljuk pedig az, hogy a lakosság minél szélesebb körében elérhetővé váljanak a megelőzést, a betegségek felfedezést és a rehabilitációt is támogató ismeretterjesztő túraútvonalak. A tanösvény önállóan is teljesíthető, az út során a pulzusmérő tábláknál egy ellenőrző lapra vezetik fel bizonyos adataikat a résztvevők, melyet mindig egy közei egészségügyi intézmény, jelen esetben a Mátrai Gyógyintézet elemez. Amennyiben betegségre utaló jelet látnak, a megadott elérhetőségen értesítik a személyt, s amennyiben indokolt, vizsgálatra is behívják. A szív- érrendszeri- és daganatos betegségek, valamit a cukorbetegség és az elhízás vezető halálokok Magyarországon, ezért mindenkit biztat a kardió-tanösvény kipróbálására. Mint említette, volt már arra példa, hogy egy leadott ellenőrző lapon megadott adatok alapján életmentő beavatkozást kellet elvégezni egy betegnél, aki addig tüneteket sem produkált. Már heti négy óra gyaloglás is jelentősen javítja a szív- és a tüdő teljesítményét, a látást, az asztmát és a cukorbetegségre is jó hatással van. A kékestetői kardió-tanösvény a jelenlegi járványhelyzetben is biztonságos családi program lehet.

Kékestető: a klimatikus gyógyhely újabb egészségturisztikai elemmel gazdagodott

A projekt partnere a Sanofi-Aventis Zrt. public affairs és market access igazgatója úgy fogalmazott: a tanösvény az együttműködés és a közös gondolkodás eredménye, s a cég büszke rá, hogy immár 5 éve támogathat hasonló kezdeményezéseket. A gyógyszerfejlesztő és -gyártó csoport elkötelezett a megelőzés és az életminőség fejlesztése mellett.

2020. 09. 09.
Szerző: Kékes Online, Burián Orsolya
Fotó: Czímer Tamás