Az utolsó személyvonat Kál-Kápolna vasútállomáson (Fotó: Wikipédia)

Kisterenyétől Sirokig, Káltól Kenderesig számos településről érkeztek október 9-én a hatvani városházára, ahol a vasúté volt a főszerep. A rendezvényen képviseltette magát a Vasutas Települések Szövetsége is, mely évtizedekkel ezelőtt azért jött létre, hogy segítse azoknak a településeknek a működését, amelyek a vasúttal szoros kapcsolatban állnak.

A bevezetőben elhangzott, hogy Hatvan a Budapest-Miskolc vonal részeként egy fontos csomópontja a kötöttpályás tömegközlekedésnek, így azt már korábban is turisztikai célok elérésének szolgálatába lehetett állítani. A Kisterenye-Kál-Kápolna vonalon – mely az említett fővonal egyik mellékvonala – viszont 2007 óta áll a személyszállítás, pedig a nyomvonal a Mátra északi és keleti oldalán vezet, emiatt számos kiváló adottsággal bír az idegenforgalom szempontjából is.

A 84-es (Kál-Kápolna-Kisterenye) vonalon a rendszeres teherszállításnak új lendületet adhat a Verpelét állomástól Kál-Kápolnára történő kőszállítás közútról vasútra való átirányítása, melyen jelenleg már szakemberek dolgoznak, így az várhatóan hamarosan orvoslásra kerül.

A rendezvényen szó esett arról is, hogy a szövetség tervei közt szerepel egy Mátra-kör, valamint egy Tisza-tavi kör kialakítása, és az erre épülő, a vasúttal szorosan összekapcsolódó turisztikai attrakciók elérhetőségének, elősegítése, kiépítése, melyet szeretnének az érintett települések vezetőivel együtt sikerre vinni.

A találkozó egyik szervezőjeként Bóday Pál rámutatott arra, hogy a Dunán innen is megvannak azok a fontos természeti és épített kincsek, amikre építve sikerre vihető a kezdeményezés. A Balaton-felvidék alternatívája a Mátra lehet a Dunán innen – mondta.

A megbeszélésen térségünk több településének vezetője is részt vett. Tarnaszentmáriáról Flesch Gabriella üdvözölte a kezdeményezést, és elmondta, hogy a falujuk temploma jelenleg is jelentős látogatottsággal bír, de a Mária-út is áthalad a településen.

Sirok polgármestere, Tuza Gábor az országos ismertségű siroki várat, a nyaranta megrendezett motoros találkozót emelte ki mondandójában. Jelenleg egy tanösvény kialakítása van folyamatban Sirokban, mely szintén turisztikai vonzerő lehet.

Berecz Kálmán, kápolnai településvezető azt hangsúlyozta, hogy a kívánt turistaforgalom eléréséhez fontos lenne, hogy egy szakértő társaság menedzselje a települések szövetségét egyfajta turisztikai desztinációként. Ezáltal a vasútvonal mentén fekvő településeken megtalálható, a már elkészült, és a jövőben elkészülő turisztikai attrakciók mindegyikét elérhetnék az ide érkezők.

Tófaluból Ignácz Szabolcs jónak látná egy menetrend szerinti személyszállítás elindítását is. Rendkívül nagy segítséget jelentene, ha vasúton, Kál-Kápolna érintésével a füzesabonyi állomás épületében működő kormányablakhoz ezen az útvonalon tudnának vonatozni – mondta.

Wingendorf János Aldebrőről, a település nevével összekapcsolódó Hárslevelű bor vonzerejére, valamint a náluk nagy számú tervezett, és már működő falusi rendezvényre mutatott rá. Önkormányzatuk szívesen szervezne teljes gasztronómiai ellátással egybekötött komplett vendégváró programot is, amennyiben azt a régióba irányuló idegenforgalom is igényelné.

Morvai János, Kál vezetője jelentős előrelépésnek nevezte azt, hogy folyamatban van a kőszállítás áthelyezése a közútról vasútra. Jelenleg a káli állomáson pakolják át a teherautókból leborított követ a tehervagonokba, ami rendkívül zajos, és nagy porszennyezéssel jár. A településük határában lévő mesterséges tavak együttese jelenleg is jelentős horgászparadicsom, de a hamarosan elkészülő kerékpárút, mely Káltól Verpelétig vezet, délről is kapcsolódási pont lesz, hiszen Erdőtelek felé a Tisza-tóig készülnek a tervek a folytatáshoz.

A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a kerékpáros turizmust a megfelelő, kellő számú kerékpár szállítására is alkalmas vonatok ide irányításával, valamint a kerékpár nélkül érkezők számára egy több helyszínen kiépített kerékpárkölcsönző-rendszer kialakításával tudnák igazán vonzóvá tenni a térségben.

 

2020. október 15.

Gyetvai Péter

Fotó: beküldött