A két mátrai síterep, Mátraszentistván és Kékestető kedvelt a téli, belföldi turizmusban. Cikkünkben a mátrai síelés történetét mutatjuk be.
Sí történelem
Hihetetlen, de az első síléc korát 2000-5000 évesre becsülik. Több olyan barlang-, illetve sziklarajzot is találtak, amelyek a korai kőkorszakból valók, és sílécet használó emberek láthatóak rajtuk. A vadászó életmódot folytató emberek rájöttek, hóban az állatok előnyben voltak a lassan, nehézkesen mozgó vadásszal szemben. Így megnövelték cipőjük területét, később aztán ezt a hótalpat tovább fejlesztették, nádat kötöttek rá és a talpat teljesen befedték nyersbőrrel, méretét is megnövelték, így már nem csak lépni, hanem csúszni is lehetett vele.
Ugorjunk egy nagyot időben, míg kezdetben gazdasági célokat szolgált a kezdetleges síelés, addig az újkorban már a szabadidő eltöltésének egyik módja lett. A 19. század beköszöntével egyre többen kezdik felfedezni, mint sportot. 1843-ban megrendezik az első síversenyt Tromsöben, Norvégiában. Több mint 20 évvel később megjelenik az első könyv egy norvég szerző tollából. 1877-ben megalakult a világ első síklubja Norvégiában, ez az év mérföldkőnek bizonyult, ugyanis ennek hatására kezdett el széles körben elterjedni a sísport. Chernel István is Norvégiában figyelt fel a sí használatára, 1893-tól több cikket írt a síelés népszerűsítésére. 1897-ben jelent meg tollából A lábszánkózás kézikönyve. A síelés hazai úttörője emellett kiváló természettudós volt, norvégiai utazásának a célja is elsődlegesen a madárvilág megfigyelése volt.
Kezdetek a Mátrában
A kedvelt felvidéki üdülőhelyek mellett a síterepek is elvesztek a trianoni békediktátum következtében, így a mátrai síturizmus megindulása és első fénykora is a két világháború közötti időszakra tehető. Mátraházán 1931-ben, Gyöngyös város polgármestere, Puky Árpád avatta fel a síugró sáncot, ahol számos bajnokságot szerveztek, hiszen a két világháború között hazánkban népszerűnek számított ez a szám, ahogy a háború után is az maradt. Korábban írtunk róla, Gyöngyös két világháború közötti polgármestere, Puky Árpád elkötelezett híve volt a síturizmus fejlesztésének, ő hirdette meg, hogy a Mátra legyen a magyar Semmering. A mátrai síugró bajnokságok népszerűnek számítottak, ennek ellenére nem egyszer fordult elő olyan, hogy a verseny megrendezése előtt alig volt hó a sáncnál, pedig akkoriban még havas telek a gyakoriak a Mátrában is. Volt olyan év, hogy a közelben edzőtáborozó, más sportágat űző versenyzők, de még a szurkolók is besegítettek a hóhordásba. Ki vödörrel, ki kosárral hordta, de volt olyan is, hogy a Kékestetőről kamionnal hozták a havat, így végül meg lehetett rendezni a bajnokságot.
“1959. január 11-én nemzetközi síugró versenyt rendeztek Mátraházán. A rossz hóviszonyok miatt a versenyzők, az éppen ott táborozó vízilabda-válogatott segítségével hordták a havat a sáncra. A Mátrában rendszeres volt a hóhiány”– áll egy visszaemlékezésben. A sánc csúcstartója Gellér László volt, aki 1972-ben 86,5 métert ugrott. Gellér László azonban nemzetközi versenyeken is kimagasló eredményeket ért el, olyannyira, hogy az 1968-as grenoble-i téli olimpián, nagysáncon az előkelő 19. helyen végzett. Sajnos, ahogy Puky Árpád neve is feledésbe merült, úgy a mátraházai síugró sáncról is elfogytak a versenyek, majd lassan az enyészeté lett a vasbeton szerkezet. Kérdés persze, mi volt ennek oka, talán leginkább a pénztelenség, más sportágak nagyobb anyagi támogatást kaptak, ráadásul a versenyzőknek a sánc mellett gyalog kellett visszamászniuk. Végül, de nem utolsó sorban a már említett hóhiány sem kedvezett a működtetéshez, így 1989 volt az utolsó verseny a sáncon 16 versenyzővel. Máig dacol az idővel, bár fokozottan életveszélyessége miatt érdemes lenne kezdeni vele valamit.
Országos Síkalauz
1935-ben jelent meg az Országos Síkalauz, amely önálló fejezetben mutatja be a Mátrát. „Síszempontból egyik legkulturáltabb hegységünk. Felépítésénél fogva számos kiváló síterep van, s nagy előnye, hogy több irányból könnyűszerrel megközelíthető.” Külön taglalja a fejezet a megközelítést, a szálláshelyeket és ajánl síelésre útvonalakat. A Nyugati Mátrában a Báró Hatvany menedékházat ajánlja – ma Ágasvári turistaház – ahol három hálószobában 32 ágy van. Ezen a részen az Ötházhutai réteket ajánlja.
Mátraszentimre 1944-ben kapta mai nevét, előtte Ötházhuta néven volt ismert. Galyatető hóviszonyairól azt írja a kalauz: „A Mátrahegység egyik leghódúsabb része. Amióta Galya É-i erdejét kiírtották, a Nagy Galya gerince kissé erősen széljárta, de ezt kivéve a D-i lejtőkön, azonkívül a felsorolt gyakorlóterepeken és ritkás szálerdőkben kitűnő mély porhavat találunk, rendszerint még március elején is.” Szállásként az Egyetemiek menedekházát ajánlja, ami a Magyar Hegymászók Egyesületének tulajdona. Ennek előzménye volt egy nyitott-gerendakunyhó, amelyet 1894-ben épített fel a Mátra-egylet. A Samassa névre keresztelt menedékház, az első világháború után ment tönkre. (Samassa egri bíboros érsekről nevezték el.). Ez volt Galyatető első épülete. Helyette építette a menedékházat a Magyar Hegymászó Egyesület 1921-1924 között, amely étteremmel, könyvtárral és több mint 70 férőhellyel rendelkezett. A menedékház mellett síugrósáncok is voltak egykor.
1927-ben rendezett az Országos Ski Szövetség „Csonka-Magyarország legmagasabb csúcsán, Galyatetőn” versenyt. Ettől kezdve évente rendeztek síversenyeket a Mátrában, sőt, az 1941-ben Galyatetőn forgatott Havasi napsütés filmben is szerepet kap a síelés. Korábban mi is írtunk legendás filmekről, melyek mátrai helyszíneken játszódtak. Visszatérve a Havasi napsütésre, melyben Tolnay Klári játszotta a főszerepet, a síoktatónak fél tucatnál is több nadrágja van, bezzeg öltönye egy sincs. A film különlegessége, hogy itt volt először látható mozivásznon slalom versenypálya. A világháború után, az 1950-es években arról szólnak a tudósítások, hogy évente rendeztek itt versenyeket. Fennmaradt 1953-ból Filmhíradó, melyben Szendrődi Ildi bajnoki lesiklását lehet megtekinteni. Napjainkban Galyatetőn elsősorban a sífutásnak hódolnak, és természetesen a biatlon pálya is várja a vendégeket.
Mátraszentistván Sípark
Lassan húsz éve, hogy csoda kezdődött Mátraszentistvánban. 2002 őszén indult az ország első síparkjának kialakítása a Mátraszentistván és Mátraszentlászló között elterülő, elvadult, bokros-cserjés kaszálókon, mintegy 9,5 hektáros területen. Kőrösi Imre és családja álmodta meg ezt, kitartó munkával építették fel mára az ország legkorszerűbb sípályáját. Kőrösi Imre sajnos már tíz esztendeje nincs köztük, fájdalmasan korán, mindössze 58 évesen hunyt el, végakaratának megfelelően a mátraszentistváni temetőben helyezték örök nyugalomra. Az évtizedes fejlesztésben nem egyszer kellett akadályokat leküzdeni, ám Imre csupa derű személyisége, mindig átlendítette a vállalkozást a nehézségeken. A vállalkozói világban ritka türelemmel és empátiával rendelkezett, aki minden helyzetben a jót kereste és találta meg.
De vissza a Sípark történetéhez, bozótirtással kezdték, kiépítették a hóágyúrendszert, új felvonók kerültek és évről évre érkeztek az új eszközök, a fejlesztések nem álltak el. Két éve pedig négyüléses felvonó is szállítja már a vendégeket. Jelenleg nyolc felvonó és tíz különböző nehézségű pálya található a Síparkban, 4300 méteres pályahosszúsággal. Igazi alpesi hangulatot áraszt a hütte, a kezdeti körbüfét pár évvel a nyitás után 60 fős, fedett, önkiszolgáló étterem követte, a rönkház hangulata egyedülálló, bár ezt a mostani szezonban nemigen élvezhetjük.
A Sípark átlagban száz napot tart nyitva, ám volt olyan év, hogy 126 napon fogadták a vendégeket. Remélhetőleg az időjárás kegyes lesz, és mivel az egyéni sport megengedett, minél többen kerekednek fel, hogy csússzanak egyet a Síparkban. Nem mellesleg, a kristálytiszta levegőnél semmi nem lehet jobb immunerősítő.
Legközelebb a kékesi sítörténelemmel folytatjuk sorozatunkat.
2020. december 12.
Kápolnai Nagy Ágnes
Fotó: Kétkerék vendégház, Czímer Tamás
