Leépítést és szolgáltatások megszüntetését tervezi, de közben jutalmakat osztogat Gyöngyös balliberális vezetése. A térség kormánypárti országgyűlési képviselője azt kéri, hogy a kabinet folyamatos kritizálása helyett végre lássanak munkához – írja a hirtv.hu.

Egyre többen kritizálják Gyöngyös baloldali vezetését. A helyiek szerint nem megfelelően kezelik a koronavírus okozta válságot. Ezt támasztja alá az is hogy a város polgármestere rendszeresen jelent be újabb és újabb szigorításokat, elvonásokat, leépítéseket a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseit támadva.

Pénteken pedig már a sajtóban is ellenséget látott. Miközben azt bizonygatta, hogy őt valótlanul kritizálják még saját magát is meghazudtolta.

A polgármester arra viszont már elfelejtette, hogy egy hónappal korábban ő maga jelentette be, mindazt, amin most felháborodott. A térség kormánypárti országgyűlési képviselője azt kéri a város vezetéstől, hogy a kritizálás helyett végre lássanak munkához.

A város külsős Momentumos polgármestere – aki 2018-ban még a kétfarkú kutyapártnak kampányolt – a polgármesterre hárította a felelősséget. Kárpáti István szerint ők elszámoltak az összeggel.

A Hír Tv híradójának birtokába került egy dokumentum, amelyből világosan látszik, hogy az önkormányzat több mint 14 millió forintot költött jutalomra 2020 decemberében – akkor amikor a polgármester folyamatosan azt mondja, hogy magukon kezdik a spórolást. Szerettük volna megtudni azt is az alpolgármestertől, hogy mi az oka költekezésnek, ám erre a kérdésükre nem válaszolt.

 

2021. január 25.

Forrás: www.hirtv.hu