Több mint öt évtizede él a Mátrában, részese volt Sástó kialakításának, Szamár-kő megmentésének, hogy csak néhányat emeljünk ki. Több mint 3600 bekeretezett dia tanúskodik barangolásairól, egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezik mátrai kiadványokból. Nap, mint nap járja ma is az erdőt, gyűjti az ásványokat. Dala László erdőmérnökkel beszélgettünk.

Nem volt egyszerű időpontot egyeztetnünk, hiszen szinte folyamatosan mozgásban van, járja a Mátrát úttalan utakon, sokadjára is felfedezi kedvelt helyeit. A gyöngyösi társasházban, ahol él, el sem lehet tévedni, már a bejárat előtt egy asztal roskadásig tele színes ásványokkal, sőt, a lakásban is egy egész szekrényt töltenek meg. A falakon körben mindenhol könyvek sorakoznak, stílusosan a legfelső polcot a Mátra útikönyvei foglalják, az első, 1897-ben megjelent Mátra kalauztól minden könyv eredeti példánya megtalálható itt. Mielőtt beszélgetnénk, egy különleges kitűzőt mutat házigazdám, az 1887-ben Hanák Kolos által alapított Mátra Egylet jelvényének egy példányának is birtokosa.

Kezdjük ott, hihetetlen, hogy hiánytalan a Mátra könyvek sorozata, ami 1897 óta elhagyta a nyomdát, mind megtalálható itt. Érdekes belelapozni ezekbe a megsárgult kiadványokba. Honnan jött ez a gyűjtési szenvedély?

Könyvekkel kapcsolatban ez régi gyermekkori élményhez kapcsolódik, édesanyám esténként olvasott nekem Kessler Hubert barlangkutató könyvéből, de soha nem az egész történetet, hanem mindig csak egy részét. Egy idő után meguntam, és magam olvastam végig a történetet. Az olvasással, az abból fakadó tudással való élményeim tehát gyakorlatilag végigkísérték életem. Utána már tudatosan kerestem és gyűjtöttem mindazokat a könyveket, melyek munkámhoz kapcsolódnak. Való igaz, mióta a Mátrában élek, szerettem volna, hogy teljes gyűjteményem legyen a térségről szóló könyvekről. De a könyvek mellett figyeltem arra is, a megjelenő prospektusokból, tájékoztató füzetekből is legyen egy-egy példányom. Mivel a Mátra előtt a Bükkben dolgoztam, és szerencsére az elmúlt 79 év alatt számos országba eljutottam, sok helyen túráztam, így természetesen azokról a helyekről is mindig gyűjtöttem a fellelhető kiadványokat. Emellett ásványaim is nagy szerelem, több évtized gyűjtőmunkája ez, szeretem, ha a természet kincsei ilyen formában is körülvesznek.

Kicsit előre szaladtunk időben, kezdjük az elején! Hogyan került Ön a Mátrába?

Budapesten születtem, ott végeztem középiskolai tanulmányaimat is, majd Sopronban szereztem diplomát. A középiskolai évekről annyit mindenképpen szeretnék kiemelni, hogy 42 fős fiú osztály voltunk, és abból 35-en angol vizsgát tettünk a végzéskor, mindez 1961-ban történt. A soproni egyetem érdekes választás volt, mert mindig is geológus szerettem volna lenni, az a szak azonban nem indult minden évben, így erdőmérnöki diplomát szereztem, hamarosan pedig letettem az idegenvezetői vizsgát is. Az első munkahelyem az Egri Erdőrendezőség volt, Bükkzsérc térségében dolgoztam. A feladatom többek között az erdők állapotának felmérése volt, bussolával – erdőmérnöki eszköz – hogy milyen a fák állapota, kora, milyen vágások kellenek. Nagyon szerettem a terepi munkát, hogy szabadban, az erdőben lehettem. Az első önálló munkám Mátraalmás-Szuha területén volt. Soha nem felejtem el, egy öreg erdész, Honvéd János mondását „Mérnök úr minek siet, a fa is lassan nő.” Ez a mondás azóta is elkísér. Közben a természetet járva elkezdtem ásványokat is gyűjteni, és lehetőleg minél több helyet felfedezni. Rövid ideig Szilvásváradon laktam és Bükkmogyorósdon is dolgoztam, majd 1969-70 táján kerültem a Mátrába, az Erdészeti Tudományos Intézetbe, Mátrafüredre. Segédmunkatársként kezdtem, és emlékszem, amikor munkára jelentkezem, és a hivatalos papírokkal végeztünk, benyúlt a fiókba az ügyintéző, és kihúzott egy lakáskulcsot. Egyszobás lakásban kezdtük életünket Mátrafüreden első feleségemmel, már itt született 1972-ben Robi fiam, majd pár évvel később a kisebbik, Bence. Később egy nagyobb házba költöztünk Füreden, tehát ott is a természet közelében laktunk. Az 1970-es évek közepén egy konferencián vettem részt, ahol hozzászóltam, ezt követően ugyanebben az intézetben másik osztályra kerültem. A téma érdekes volt, az erdő közjóléti gazdálkodásáról szólt.

Tudom, mintegy tíz év után került át a gyöngyösi városi tanácshoz, ahol sok komoly fejlesztésnek is részese volt, meséljen ezekről!

Ez így van, ám ezalatt az évtized alatt, amíg Mátrafüreden dolgoztam, 47 tanulmányt publikáltam, a doktori disszertációm is elkezdtem, de közben másféle kanyarokat hozott az élet. A gyöngyösi városi tanácsnál bizonyos szempontból kedvező helyzetben voltam, ha volt egy ötletem, akkor azt meg tudtam valósítani. Az alapvető feladatom az üdülőerdők fenntartása és fejlesztése volt, ennek azonban számos gyakorlati eredménye lett. Talán a legbüszkébb arra vagyok, hogy én kezdeményeztem Benevár feltárását. Az északi fal térdig érő gazban állt, szinte semmi nem látszott. Szereztem régészt, Szabó Józsefet, és toboroztam egy csapatot, akik majd segítenek kiásni. Meg is beszéltük, egy hét múlva találkozunk a Benevárban, csütörtökön. Mi a régésszel kinn voltunk a romoknál, vártuk a csapatot a megbeszélt időben, de sehol senki. Eltelt fél óra, óra, semmi. Így aztán aznap nem tudtunk mit csinálni, később azonban találkoztam a többiekkel, akiket megkérdeztem, hol voltak a megbeszélt időben. Majdnem ők háborodtak fel, hiszen ők a megbeszélt időben ott voltak a Benevárban – a vendéglőben – és vártak engem, és mivel nem jöttem, söröztek egyet. Természetesen utána megtörtént a feltárás, ami ma látható Benevárból, azt az én kezdeményezésemre tártuk fel, jó lenne törődni vele, mert egyre rosszabb állapotban van. A feltárás kapcsán érdekesség, hogy az idelátogató régészekből alakult meg 30 éve Castrum Bene Egyesület. Szintén az én ötletem volt a Kós Károly kilátó felépítése a Csór-hegyen (ennek történetéről mi is írtunk – a szerk.), sajnos rövid ideig állt csak. A kékesi déli sípálya fejlesztésének első lépcsőjét is én javasoltam, akkor el tudtuk érni, hogy az áramszolgáltató a légvezetéket földkábelre cserélte, ekkor készült el első tányéros felvonó, szélesítettük ezt, és az északi pályát is, ott például hatalmas kövek voltak, amiket el kellett vinni. Robbantani nem lehetett, végül recski bányászok jöttek segíteni, akik ékkel és kalapáccsal pár nem alatt kibontották ezeket.

Különleges emléke a Szamár-kő megmentése. Mi ennek a története?

Az Ágasvár alatti Szamár-kő mellett az erdőgazdaság a gerincen erdészeti feltáró utat épített volna, ennek nyomvonalába esett a kő. Mindenképpen szerettem volna ezt elkerülni, és végül az érintettek részvételével volt egy megbeszélés, ahol azt mondták, ha találok másik nyomvonalat, maradhat a kő. Így is lett, két kolléga közreműködésével új nyomvonalát tűztünk ki. Nagyon sajnáltam volna, ha ma ezt nem élvezhetnék a turisták. Még egy emléket szeretnék megemlíteni, Sástót, amikor Algyőről idekerült a kilátó, jellegtelen szürke színű volt, és még kezdetlegesen volt rögzítve. Akkor egy GMK-t kerestem meg, akik lefestették sárga színűre, megtörténtek a szükséges átalakítások, hogy fel lehessen menni. Sástó egészének a kialakításban is részem volt, ennek története külön fejezet lehetne, hogyan alakult ki a Nagy-Rét, miért engedtük le évente a tó vizét.

Az utolsó munkahelye a gyöngyösi Tourinform iroda lett, a mi ismeretségünk is erre az időszakra tehető, a 90-es évek elejére.

Az utolsó tíz évben már Gyöngyösön a Fő tér másik oldalán dolgoztam, sajnos egyre többet irodában, pedig én mindig a természetbe vágytam. Ezzel együtt számos kiadványt készítettünk, segítettük információval a hozzánk betérő turistákat. Lassan 18 éve vagyok nyugdíjas, de amikor csak tehetem járom a Mátrát és a környező hegyeket, hiszen mindig találok új, érdekes dolgokat, de jó látni a régi, jól ismert erdők, kövek, rétek változásait is. Személy szerint három nagyon szeretett helyem van a Mátrában: a Szálláshegy Parád felett, az Eremény-tető Sástó felett, illetve Galyavár környéke.

Beszélgetésünk elején említette, hogy számos helyen járt, túrázott, zömmel egyedül, említsünk meg néhányat végül ezekből is.

Egyik kedvencem Norvégia, ahol kilenc alkalommal jártam. A gyalogos túrák szeretetéhez hozzájárult, hogy nagybátyám Szlovákiában élt, és 1952-től minden nyarat nála töltöttem a Garam felső folyásánál. A mai napig az egyik nagy kedvencem Szlovákia, a Tátra és a Fátra számos csúcsát megmásztam. 1967-ben a Júlia Alpok hegyeit hódítottam meg, többek között a Triglavot, így Szlovénia is kitüntetett hely a számomra. A Grossglockner, a Matterhorn, a Mont Blanc mellett a Kaukázusban az Elbrusz és Kazbek is azon csúcsok között van, amelyekre feljuthattam. Ma már többnyire csak a Mátrában és környékén túrázom, de mindenkinek azt ajánlom, ha lehetősége van, húzzon bakancsot és fedezze fel a varázslatos Mátrát. Alexander Graham Bell mondása mottóm is lehetne: „Hagyd el néha a kitaposott ösvényt, és vesd be magad az erdőbe! Biztosan találni fogsz valamit, amit még soha nem láttál.”

 

2021. március 16.

Kápolnai Nagy Ágnes