A közétkeztetésbe is bevonható, turisztikai eseményeken is használható aszaló-, lekvár- és befőttkészítő kisgépeket Szőnyi Kinga a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke és Heizler Norbert a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) országos koordinátora adta át a Paulenka László Kisnána, és Farkas Sándor, Verpelét polgármesterének Kisnánán, az önkormányzati konyhán. A gépek segítségével helyi alapanyagokból egészséges, tartósítószer-mentes termékeket készíthetnek.

Az eseményen részt vett Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke, aki kiemelte: bár a Mátraalja főleg a szőlőről és a borról ismert, Verpelét és Kisnána környékén is számos gyümölcsültetvény, főként barackos található, mely kiváló és ízletes lekvár alapanyagául szolgál. Fontos, hogy az intézményekben, például a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program által biztosított forrásból jelenleg korszerűsítés alatt álló kisnánai általános iskolában is egészséges, tápláló és helyi alapanyagokból származó ételekhez jussanak a gyermekek.

Korszerű gyermekétkeztetésről és a helyi termelők közétkeztetésbe való beszállítási lehetőségekről a CÖF-CÖKA  és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2016 óta szervez címmel ételbemutatóval egybekötött közéleti kerekasztal-beszélgetéseket. Az adományozó eseményeken bemutatták az Ízig varázs című négy évszakos receptgyűjteményt is, amit Buday Péter mesterszakács neve fémjelez. A könyv szakmai háttéranyagként kapcsolódik a Kormány által elindított, a közétkeztetés és gyermekétkeztetés minőségi javulását eredményező menzareformhoz. A kiadványból megtudhatjuk hogyan érdemes a gyermekekkel új ízeket, alapanyagokat, ételeket megismertetni.

Egy tarka cica is részt vett a sajtótájékoztatón. Fotó: Czímer Tamás

A házi konzerváló automaták ingyenesen kitelepítését országosan, sőt a határon túl is végzik, így adva eszközt a családi vállalkozások kiszélesítéséhez, kisközösségek fenntarthatóságának növeléséhez. Már több mint 150 nagycsaládnak, kisvállalkozónak, civil szervezetnek, szociális intézménynek, példaértékűen működő gyermekétkeztetési konyhának adományoztak befőzőautomatákat.

A kisnánai várban rendszeresen tartanak gasztronómiai jellegű turisztikai rendezvényeket, például barackfőző versenyt, falunapot vagy az ízőrzők napját, melyeken immár az új gépek segítségével mutathatják be a baracklekvár-készítés fortélyait. A gépek használatával egyesül az idősebb generációk tudása és a korszerű technológia.

Verpeléten a központi konyháról étkezik az óvoda az iskola és a szociális étkeztetésben részt vevő helyi lakosok. A készülék megkönnyíti a szakácsok munkáját és hozzájárul ahhoz, hogy egészségesebb finomságok kerüljenek a településen élők tányérjára.

A felajánlók arra kérték az önkormányzatokat, hogy a berendezésekkel előállított termékek egy részét adományozzák tovább civil szervezeteknek vagy rászorulóknak.

2021. 05. 29.
Kékes Online, Burián Orsolya
Fotó: Czímer Tamás