A Mátravidék területén lépten-nyomon végigkísér minket a történelem. Nem csak a lakott településeken, de a természeti környezetben is, az erdők melyén vagy sziklaszirtek szélén is találkozhatunk hajdani erődítések, várak romjaival. Térségünk egyik legizgalmasabb középkorból származó emléke, a tatárjárást követő években épült pusztatemplom romjai a Mátraalján, Markaztól délre lelhetőek fel.
A Markazi-víztározó fenekén nyugvó románkori templom alapjai másfél évtized után újra láthatóvá váltak, megdöntve ezzel számtalan szóbeszédet és teóriát.
Sokan csak hírből ismerik a markazi pusztatemplom históriáját, mely elsősorban a mátraaljai legendák és dajkamesék tárgya. Az egykori templom és jelenlegi romjainak létezése sokak körében számít megosztó kérdésnek, ugyanis alapesetben a több száz éves épület maradványait víz fedi el. Most azonban – másfél évtized után – újra előbukkantak a Mátraalja egyik legidősebb egyházi épületének megmaradt falai. Az, hogy a pusztatemplom hogyan került víz alá, s most mégis mi az oka, hogy újra láthatóvá vált, a folytatásban kiderül, de ismerjük meg először is az épület történelmi hátterét.
A feltehetően egykori pásztorszállásból kialakult Markaz település a Tatárjárást követő évtizedekben élte virágkorát, létéről írásos formában először az 1332-37-ben kelt pápai tizedjegyzékben találkozhatunk. Ekkor már állhatott a szóban forgó pusztatemplom is, melynek eredte szintúgy a Tatárjárás utáni évekre tehető. Az épület – mely a középkorban Markaz település plébániatemploma volt, feltételezhetően 300 fő befogadóképességgel – a Török Hódoltság idején pusztulhatott el, melyet a későbbiekben már nem építettek újjá. A település déli részén, hajdan még pusztai területen álló templom faragott, csiszolt, természet alkotta formás köveit az oszmán elnyomás alól történő felszabadulást követő években a falu újjáépítése céljából széthordták, a megmaradt alapok pedig jelentőségüket vesztették, olyannyira, hogy az ipari célzattal létesített Markazi-tó kialakításakor a régi pusztatemplom addigra már hordalékkal borított, földdel fedett romjai is víz alá kerültek.
A Markazi-tó az 1980-as évek elején egy komoly aszályos időszak következtében olyannyira leapadt, hogy a meder alján nyugvó pusztatemplom és környezete teljesen kiemelkedett a környezetéből, melyről addigra a víz már lemosta a hordalékot. Ekkor, megragadva az alkalmat Fodor László régész és csapata az 1981-es helyszíni szemlét követően 1983-ban végzett itt ásatásokat. A kutatások alapján bebizonyosodott, hogy a XIII. századtól kezdődően egy egyhajós, félköríves szentélyű, román kori templom állt itt, kelet-nyugati tájolással. A templomot a környéken található görgeteg kőből, a markazi kőbányából származó tufából, valamint az abasári és visontai bányákból származó homokkőből építették. A kövek használata nem csak az épület korát, de környező bányák legalább 700-800 éves múltját is alátámasztja. A régi pusztatemplom valószínűsíthetően 66 négyzetméter alapterületű, 16 méter hosszú és 8 méter széles építmény lehetett a középkorban.
A Markazi-tó ugyan közkedvelt turisztikai úti cél, hiszen mind a horgászok, mind a kikapcsolódásra vágyók valóságos paradicsomként emlegetik a Mátra bérceivel ölelt csendes, nyugalmas környezetet. Fontos tudnunk, hogy a MVM Mátra Energia Zrt. kezelésében álló üzemi területről beszélünk, hiszen a tó a Mátrai Erőművet kiszolgáló gazdasági egységek egyike. A tó vize az elmúlt hetekben az ipari területen végzett karbantartás végett produkál a szokásosnál alacsonyabb vízállást, ezért láthatóak másfél évtized múltán újból a közel 800 éves pusztatemplom romjai, mely nem csak térségünk, de a hazai történelem egyik kiemelt szenzációja is.
A szakemberek a továbbiakban felhívják a figyelmet arra, hogy az üzemi területen való tartózkodás balesetveszélyes, a romok megközelítse kizárólag saját felelősségre történhet.
2021. október 9.
Demecs Norbi
