December 29-én ünnepeljük a magyar kártya napját, ennek kapcsán felidézzük történetét, különlegességeit, de nem maradhat ki időutazásunkból Mikszáth Kálmán sem.
Mikszáth Kálmán, a nagy palóc, az író A kártya című novellájában ostorozta a kártyaszenvedélyt. Ám mielőtt idéznénk belőle, fedjük fel lapjainkat, azaz lássuk a magyar kártya történetét!
A magyar kártya eredete
A ma 32 lapos magyar kártya, Magyarországon és a környező országokban, így Ausztriában, Szlovéniában, Csehországban, Horvátországban is népszerű. A több mint másfél évszázados múltú kártyának az ad egyedülálló jellegzetességet, hogy az általánosan használt és ismert kártyák közül az egyedüli, amely a lapjain levő képek témáját irodalmi mű ihlette, és grafikájában tükörképet mutat. Színeiben ugyanazokat a színeket használja – piros vagy szív, zöld, makk vagy treff és tök -, mint a korai 15. században kialakult német kártya. A tükörképességében és témájában is új kártya nem csak Magyarországon, de Közép-Európa-szerte kiszorította a korábban általánosan használt egyalakos kártyaképeket. Kezdetben helvét- vagy svájci-német volt a játék neve. Később az elnevezés magyar kártyára változott, német nyelvterületen pedig Doppeldeutsche lett. A kártya eredete sokáig tisztázatlan volt, sokan svájci kártyának nevezték, mások azt tartották, hogy Németországból, vagy a grafika miatt Svájcból került hozzánk, pedig ez nem így volt. Svájcban soha nem gyártották, sőt, nem is ismerik. Ennek gyökere valószínűleg az lehetett, hogy a kártyákról az alpesi ország történelmének legendás alakja, Tell Vilmos köszön vissza. 1973-ban került elő a széria ősi darabja egy angol magángyűjtőnél, ami magán viselte a feltaláló és készítő Schneider József pesti kártyafestő mester nevét. Schneider egy svájci dráma szereplőit festette a kártya lapjaira, a feltevések szerint azért, mert ha magyar történelmi személyiségeket, szabadságharcosokat festett volna, az akkori cenzúra nem engedte volna forgalmazni a kártyákat. Erre azonban nincsenek egyértelmű bizonyítékok. Tény, a kártyalapokat egyedi képek illusztrálják, az ászok a négy évszakot mutatják be, az alsókon és a felsőkön a Schiller által 1804-ben írt, és 1827-ben Kolozsvárott bemutatott Tell Vilmos dráma alakjai láthatók.
Tell Vilmos története
A történet a Habsburgok által megszállt Svájcban játszódik az 1300-as évek elején, ahol egy zsarnok helytartó a három közül a piros felsőn szereplő Gessler Hermann volt. Az egyik svájci őskanton, Uri helytartója eszközeiben nem válogatva, zsarnoki módszerekkel hajtotta be a lakosságtól az adókat a Habsburgok számára. A helyi nagyúr még azt is megkövetelte, hogy nem csak előtte, de még egy botra kitűzött kalapja előtt is meg kell hajolni az arra haladó népnek. Tell Vilmos azonban nem tette tiszteletét a kalapnak, ezért Gessler Hermann büntetésül arra kényszerítette a híres vadászként és jól célzóként ismert Vilmost, hogy a fia fejéről nyílpuskájával lőjön le 100 lépés távolságról egy almát. Mikor utána megkérdezte Hermann, miért két nyíl volt nála, azt válaszolta, azért, mert ha elvétette volna, a második nyilat Hermann kapta volna. A történetben később egy völgyszorosban várta be Gesslert, ahol azzal a bizonyos második nyíllal, egy lövéssel kioltotta az életét. Gessler halála általános felkelést robbantott ki, Tell Vilmos bátor szembeszállása a zsarnokkal szemben szabadságharcot váltott ki három svájci kantonban. A kantonoknak végül nyolc évvel később, az 1315-ös mortgarteni csatában aratott győzelemmel sikerült megszilárdítaniuk a Német-Római Császárságon belüli autonómiájukat, bár függetlenségükre még majd 200 évet kellett várniuk. Tell Vilmos az ország nemzeti hősévé, az alpesi állam önállóságának jelképévé vált.
A történetet most nem meséljük el részletesen, egyetlen motívumot emelünk még ki, a tök felsőn látható Stüszi vadászt, aki a történetben csak mellékszereplő volt. Akkor találkozott Tell Vilmossal, amikor ő lesben várta a helytartót, hogy lelőhesse. A Stüszi vadász épp lakodalomba tartott és Vilmossal röviden beszélgetett. Ennek ellenére a Stüszi vadász az egyik legismertebb kártyalap a magyarok körében, és a szólás is megmaradt. Olyan vadászra szokták mondani, aki a verébtől az elefántig mindenre vadászik, mindenre lő. Érdekesség a magyar kártya képeivel kapcsolatban, Tell Vilmos legendás alma jelentét ne keressük a lapokon, ez az epizód az 1850 előtt készült kártyák piros VI jelzésű lapján szerepelt. A játékszokások azonban 36-ról 32-re csökkentették a csomag lapjainak számát és a VI kártyák megszüntetésével az alma jelenet is eltűnt.
A kártyagyártás története
A későbbi gyártás történetéből említsünk meg annyit, az Osztrák-Magyar Monarchiában monopolhelyzetet élvező Piatnik gyár az eredeti Schneider-kártya két típusát alakította ki néhány lap rajzának megváltoztatásával. Az egyik változatban a nyarat megszemélyesítő, kaszát tartó ifjút – tök ász – felcserélte sarlót tartó leánnyal, a makk ász tűz mellett guggoló férfialakját pedig rőzseköteget cipelő öregasszonnyal. A másik változatban a Kuoni pásztornak a piros alsón széles karimájú kalapja van, a Stüszi vadász pedig a tök felsőn a bal karját esküre tartja, a zöld ász szüreti jelenetéből pedig az egyik alak elmaradt. Az első világháború után a monarchia széthullott, ám a Tell-kártya megmaradt, tovább gyártották hazánkban, valamint Ausztriában és Csehszlovákiában is. A második világháború végéig nálunk mindkét változat előfordult. Amikor a Piatnik cég a második világháború után Ausztrián kívüli vállalatait elvesztette, és azok önálló gyárakká alakultak, a két típus területileg is elkülönült. A magyar Játékkártyagyár, mint a budapesti leányvállalat utóda a második változatot gyártotta magyar kártya néven. A bécsi Ferdinand Piatnik & Söhne cég az első típust adta ki „Doppeldeutsche Schnapskarten” elnevezéssel.
A magyar kártya emlékét tábla hirdeti Budapesten. A mai VII. kerületi Kazinczy utca egykor Kis kereszt utca 55. számú háza helyén állott a Schneider-műhely, ahol a Tell-kártya egyik első példánya készült. 1996-ban a Magyar Talon Alapítvány és a Pató Pál Asztaltársaság állított fel emléktáblát e helyen, és december 29-ét a magyar kártya napjává nevezte ki.
Végül jöjjön az elején beharangozott Mikszáth idézet
„Ahova könyv be nem juthat, még kalendárium sem, ott is mindenütt megvan a harminckét levelű biblia. Vagy a polcon tartják, vagy az asztalfiókban, de mindenesetre a legtöbbször forgatják; van benne valami csodálatos démoni varázs, hogy aki egyszer megismerkedik ezekkel a bűvös alakokkal, nehezebben válik meg tőlük, mintha megannyi szeretői volnának…..Még az egyes bíróságok is úgy voltak szervezve, vicispán, szolgabíró és esküdt az úrbéri bíróságnál, szolgabíró és két esküdt a közönséges pörökben, egy szóval mindég és mindenütt hárman, hogy ha virrad, ha esteledik, mihelyt a dolgukat végezték, minden körülmények között ki legyen a tarokk-kompánia…..Tolna megye közgyűlésén még 1814-ben is, midőn az országutak csinálásáról szóló indítványt tárgyalták, Bód János, a gyűlések akkori vezérférfia így szólt: „De mire valók nekünk az utak? Nyáron úgyis járhatni mindenfelé, télen pedig, mikor sarak vannak, senki sem szeret mozdulni otthonról. Aki pediglen mégis kártyakompánia okáért mégyen a harmadik, negyedik faluba, arról föl lehet tenni, hogy fölösleges pénze van. S lévén nekie fölösleges pénze, bizonyára van előfogata is, mely őt a sáron át kivonszolja, amennyiben pedig nem lenne, szerezhet.” Ily élet, ily viszonyok mellett nem volt egyrészt csodálatos, hogy oly gyors és nagy mérvű elterjedést vett a kártyajáték szenvedélye Magyarországon, míg másrészt nem is volt következményeiben oly kárhozatos, mint az most, midőn szerencselovagok légiója életmódnak tekinti a kártyát. Ami mulatság volt azelőtt, most jóformán üzlet lett és iparág, mégpedig a legrettenetesebb, mely a fölkorbácsolt ferde emberi szenvedélyekre van alapítva.” (Mikszáth Kálmán: A kártya. részletek)
Egy biztos, a magyar kártya, és a hozzá kapcsolódó ulti számos irodalmi műben és filmben bukkant fel, így akár szilveszter este is vegyünk elő egy paklit, és játsszunk egy jót!
2021. december 29.
Kápolnai Nagy Ágnes
Fotó: magyarkartya.nhely.hu
Forrás: kartya-jatek.hu
