A heves esőzések következtében kialakult villámárvíz Gyöngyöstarján településen két embert magával ragadott. Az egyiküket a patakmederből kilépő víz vitte magával, a másikukat pedig egy szerteágazó pincerendszerbe sodorta be a hirtelen lezúduló esővíz.

Gyöngyöstarjánt, a mindig mosolygós mátrai települést elsodorta tegnap a természet ereje.

Drámai, emberéleteket követelő, kivédhetetlen események sorozata, a veszteségek jelentősek. Köszönet a védekezőknek, segítőknek, kármentőknek, mindenki teszi a dolgát ebben a nehezen felfogható helyzetben is, azonban vannak olyan veszteségek, melyek pótolhatatlanok: fogadják őszinte részvétünket a katasztrófában életüket vesztett áldozatok szerettei!

– fogalmazott Horváth László országgyűlési képviselő a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a gyöngyöstarjáni villámárvíz kapcsán.

 

A Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményben tudatta, hogy a Gyöngyöstarjánban eltűnt emberek felkutatását a katasztrófavédelem és a rendőrség helyszínen lévő egységei nagy erőkkel végezték csütörtökön. A pincében rekedt személyt a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának segítségével, a másik eltűntet a rendőrség hőkamerával felszerelt speciális kereső drónjával sikerült felkutatni. Az egységek mindkét embert átadták a mentőknek, az életüket már nem lehetett megmenteni.

A rendőrség közigazgatási eljárás keretén belül vizsgálja a történteket.

Mátraderecske, Ostoros, Bodony, Parád, Recsk, Gyöngyösoroszi és Gyöngyöstarján településeken az utcán hömpölygő víz befolyt a pincékbe, kazánházakba, alagsorokba, garázsokba és lakóházakat is veszélyeztetett. 11 hivatásos, 1 önkormányzati és 6 önkéntes tűzoltóegység folyamatosan, házról-házra járva szivattyúkkal távolította el az ingatlanokból a felgyülemlett vizet. Recsken az önkormányzat alkalmazottjai a megemelkedett Tarna és Balla-patak szintje miatt homokzsákokkal védekeztek a károk ellen, a Hunyadi úton a megemelkedett vízszint és a lemosódott sár miatt 17 ingatlanból 48 embert kellett kitelepíteni.

A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt Heves vármegyében a tűzoltók huszonegy helyszínen avatkoztak be csütörtök délutántól késő estig.

2023. 06. 09.

Kékes Online/ Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Fotó: Czímer Tamás