Címke: Szajla
Szajla: A hódok várat építettek maguknak
Visszaköltöztek a hódok Szajla határába, vagyis pontosabban a Bükkszéki-patakot szemelték ki lakóhelyül. Erről a település polgármestere, Juhász Pál mesélt szerkesztőségünknek.
„A húsz centiméteres vízből, két...
A Szajlai Irodalmi Szalon neves művészeket hoz a településre
A Szajlai Irodalmi Szalon és a helyi önkormányzat közös szervezésében április 13-án délután négy órától költészeti estre várják az érdeklődőket a település közösségi házába....
Költészeti estet rendeznek Szajlán
Az irodalmi szalont január 6-án (szombaton) 16.00 órakor tartják a szajlai közösségi házban.
Diószegi Szabó Pál
A költőt a Szegedi Írók Társasága bemutatásából ismerhetjük meg.
Németh János
A...
Újkenyér pikniket tartanak Szajlán
Szajla és Terpes önkormányzata szeretettel vár mindenkit Szent István napi megemlékezésére és az Újkenyér Piknikre Szajlán, a hivatal udvarán, augusztus 19-én (szombaton) 17:00 órai...
Így köszöntötték a terpesi és szajlai édesanyákat
Május 7-én a terpesi és a szajlai édesanyákat köszöntötték. Terpes polgármestere köszöntőjét a Mákvirág Óvodába járó gyermekek műsora követte.
A felzárkóztatással foglalkozó Érckő Tanoda diákjai...
Fociedzés gyerekeknek Terpesen
Terpes önkormányzata felhívást tett közzé, melynek címzettjei a helyi és a szajlai gyerekek, akiket szombatonként 10.00-12.00 óra között várnak a téli álmából újjáéledő szajlai...
Szajla-Terpes: a hit és a hagyományok tisztelete tartja össze az idén 60 éves Pünkösdi...
A csoportot 1963-ban Csabai Attiláné Edit alakította, én tőle vettem át a stafétabotot, mikor Terpesre jöttem tanítani - meséli Nagy Sándorné Sárika néni, aki...
Együtt ünnepelt három falu népe
Terpes, Szajla és Bükkszék lakóinak szerveztek ünnepséget ezüstvasárnapon. Bujáki Ferenc, Terpes polgármestere - a szomszédos települések vezetőivel karöltve - évek óta azon munkálkodik, hogy...
Az Attila-halom mellett fejlesztéseikre is büszkék a szajlaiak
Szajla, az aprócska észak-hevesi település őstörténetünk talán egyik legnagyobb rejtélyének őrzője. Az arra járót takaros, rendezett utcácskák fogadják, a település ószajlai részén, a házak...
Fény derülhet őstörténetünk egyik legnagyobb rejtélyére
Horváth László országgyűlési képviselő felkérésére a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, Horváth-Lugossy Gábor és az intézet régészeti kutatóközpontjának igazgatója, Makoldi Miklós érkezett a napokban az apró...