Ahogyan arról nemrégiben írtunk, egy helyben jobbára ismeretlen politikust kért fel a gyöngyösi ellenzéki városvezetés az október 23-i városi ünnepség vezérszónokának. A Jobbik színeiben politizáló Dudás Róbert korábban Mátraballa falu polgármestere volt, majd a Mirkóczki Ádám összeférhetetlensége miatt megüresedő parlamenti helyre ültette be pártja.
Aki tud a sorok között olvasni és ismeri a gyöngyösi ellenzéki összefogás (Jobbik-DK-MSZP-Momentum) politikáját, az már október 23-án sejthette, – persze nem megkérdőjelezve Dudás képviselő retorikai képességeit és/vagy történelmi ismereteit – hogy nem véletlen volt az ünnepi beszédre kapott felkérése: itt bizony a Jobbik Dudás Róbert személyével bejelentkezett az országgyűlési képviselőjelölti pozícióra 2022-re.
Közeleg a tél
Hogy ezzel a gyöngyösi területfoglalással Gyurcsány Ferenc DK-ja, vagy Fekete-Győr András Momentuma is egyetért-e, vagy csupán egyszerűen előreszaladt a Jobbik, nos, ezt még nem tudhatjuk. Az ugyan biztosnak látszik, hogy az ellenzék egyetlen országgyűlési képviselőjelöltet fog támogatni Gyöngyös térségében is, de ez még kíméletlen meccsnek ígérkezik itt közöttük.
A feltételezés bizonyságául elég, ha a legutóbbi megmérettetést nézzük, amikor az ellenzéki pártokra külön lehetett szavazni: 2019-ben az európai parlamenti választásokon Gyöngyösön a DK 21, a Jobbik 11, a Momentum és az MSZP 8-8 százalékot kapott. Gyurcsány Ferenc pártja tehát majdnem duplázást vert helyben a Jobbikra – az exminiszterelnökre pedig sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy könnyen lemond pozíciókról.
Az ellenzéki politikai kitekintésre azért volt szükség, hogy jobban megérthessük, vajon a városháza ellenzéki képviselői közül ki, és miért vezette vakvágányra Dudás Róbertet a Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola ügyében.
Honnan jött az ötlet?
Dudás Róbert nyilván nem rendelkezik érdemi helyismerettel Gyöngyösön, ezért a várost vezető ellenzéki összefogásra támaszkodhatott, mikor újabb politikai témát, azaz szereplési lehetőséget kerestek neki helyben. Meg is találták, ez lett a kálváriaparti iskola fűtésrendszere és állapota. A téma elsőre kiválónak tűnhetett számára, hiszen állami fenntartású az intézmény, lehet felháborodni, követelni, sürgetni, érthetetlenkedni.
Ami a szülőknek nem megengedett, azt a képviselő megengedte magának
A megálmodott akcióhoz egyetlen jelenet hiányzott csupán. Az ugye mégsem lehet hiteles, hogy valaki sosem járt témájának tárgyában, így egy helyi ellenzéki döntéshozóval karöltve Dudás Róbert ellátogatott az iskolába. A szereplési vágy erősebbnek bizonyult annál, hogy járványveszély esetén senki, még a szülők sem léphetnek be oktatási intézménybe. Persze az országgyűlési képviselőséggel járnak felhatalmazások, de ez esetben is előzetesen kellett volna egyeztetni a fenntartóval.
Az iskolalátogatás után, múlt héten Dudás Róbert felszólalt a parlamentben, levelet írt a minisztériumnak, majd sajtótájékoztatót tartott Gyöngyösön. Nem tétlenkedtek a helyi ellenzéki képviselők sem, bőszen lájkolták, kommenteltek, megosztottak, magyarul: serényen ácsolták a színpadot Dudás Róbertnek.
Aztán derült égből villámcsapásként megérkezett a minisztérium válasza.
Olvasván a számukra kiábrándító választ újabb, mai sajtótájékoztatóján a jobbikos országgyűlési képviselő már azt hangsúlyozta: ő nem felelősöket akart keresni. A helyzet az, hogy az államtitkári választ olvasva, ezt tökéletesen meg is értjük.
Ugyanis válaszlevélben az áll: “2017 óta a fűtés megjavítása mellett eddig több, mint 40 millió forint értékben végzett el beruházásokat a tankerület, például a világítás korszerűsítését és a sokáig használhatatlan uszoda felújítását. Balesetveszély nem áll fenn az épületben, a fenntartó folyamatosan ellenőrzi a vagyonkezelésében lévő épületek állapotát.”
A képviselőnek küldött válasz legkellemetlenebb része pedig csak ezután következik:
„Ahogy Ön (Dudás Róbert) is említette, évtizedeken keresztül az akkori fenntartó, a települési önkormányzat (Gyöngyös) nem végzett állagmegóvási munkálatokat az iskolában, ezért is kellett a Tankerületi Központnak az elmúlt években komolyabb beruházásokat elvégeznie az intézményben.”
Talán nem meglepő, de Dudás Róbert mai sajtótájékoztatóján a minisztériumi válasz ezen részét nem ismertette az érdeklődőkkel.
Mi sem a felelősöket keresnénk ezek után
Összefoglalva, egy olyan témát ajánlottak a – népszerűségét és ismertségét helyben erősíteni kívánó – jobbikos politikusnak, mely helyzet felelősei közül sokan ma is ott ülnek a gyöngyösi képviselőtestületben és a városvezetésben. Azok a döntéshozók kérik számon – Dudás Róbert magyar hangján – az iskola felújításának hiányosságait, akik a levél szerint, ezt fenntartóként nem tették meg.
A gyöngyösi történelemben kevésbé járatos olvasóink számára ismertetjük azt a tényt, hogy 2002-től 2010-ig, és 2014 óta Gyöngyös polgármestere ugyanaz, mint ma. Emellett a képviselőtestület ellenzéki soraiban is találhatunk számos olyan döntéshozót, akinek az önkormányzat képviseletében lett volna lehetősége tenni az iskola állapotának megőrzéséért.
Az első menet valódi győztese még ismeretlen
A gyöngyösi ellenzék belső, politikai manővereit nehéz megfejteni, de az biztosnak tűnik, hogy a helyiek nem adtak át minden információt Dudás Róbertnek ebben az ügyben. Hogy mindez a Jobbik érdeke lehet a korábbi baloldali vezetésre húzni a vizes lepedőt, vagy éppen Dudás Róbert öngólja jön jól most a helyezkedő baloldali képviselőaspiránsoknak, ez majd hamarosan kiderül.
A közmondás úgy tartja, messziről jött ember, azt mond, amit akar. Nos, a gyöngyösi városházán úgy tűnik, a messziről jött embernek is azt mondanak, amit akarnak.
Itt a minisztériumi válasz, ha már a mai sajtótájékoztatóból kimaradt:
2020.11. 17.
Kékes Online, Zelei Dániel
Fotó: parlament.hu, Dudás Róbert Facebook oldala