A június 19-én tartott egész napos fesztivál nyitórendezvénye a Tarna-menti kerékpárút átadása volt. A rendezvényen Horváth László, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a Kál, Kompolt, Kápolna, Tófalu, Aldebrő, Feldebrő és Verpelét településeken kerékpározók immár biztonságosan tekerhetnek mintegy 20 km hosszan. A Tarna-menti kerékpárút nemcsak a kényelmesebb és környezettudatosabb közlekedést és munkába járást segíti, hanem illeszkedik a Kormány által a közeljövőben megvalósítandó, a Mátrát és a Tisza-tavat érintő aktív- és ökoturisztikai fejlesztéseinek sorába is.

Horváth László országgyűlési képviselő is nyeregbe pattant a Tarna-menti kerékpárút átadásán

A kápolnai rendezvényen látványos bemutatót tartott a BringaAkadémia, a fiatalabb gyermekeknek pedig biciklis ügyességi versenyt rendeztek. Számos különleges járművet is megcsodálhattunk, egyebek mellett a robogók Teslájának is nevezett a NUI márka gyöngyszemeit, illetve a Brixton fantasztikus gépeit. Kápolnára érkezett a Harley Davidson világújdonsága, a LiveWire, Con-Am quadok és háromkerekű motorok is.

A különféle ízesítésű lángosokért a nagy melegben is sokan álltak sorba. A rendezvény keretében a településen működő Macskaárvaház Alapítvány részére jótékonysági könyv- és plüssjáték vásárt rendeztek, ezzel is hozzájárulva az idős és beteg cicák magas színvonalú ellátásához.

Kápolna napján Megcsodálhattuk a Mezőgazdasági és Gépészeti Értékőrző Egyesület (MEGÉRTE) különleges traktorait, az este pedig a műsor sztárvendége, Soltész Rezső koncertjén tombolhattunk.

2021. 06. 23.
Kékes Online, Burián Orsolya
Fotó: Czímer Tamás
Kerékpáros fotók: Gyetvai Péter