Barócsi Miklósné a napokban ünnepelte 96. születésnapját, ez alkalomból az önkormányzat is köszöntötte. Eliza néni megosztotta velünk élete legfontosabb emlékeit.
1927. január 30-án születtem Hevesaranyoson. Hamar Bátorba költöztünk, a 6 elemit már itt végeztem. Édesapám sommás gazda volt, így 14 évesen már én is földeken dolgoztam. A településről többen szedtük, kötöztük, csomóztuk a markot, minden mezőgazdasági munkát kézzel végeztünk. Bizony még cipőnk sem volt, a lábunkat rongyokkal tekertük be. Kemény, nehéz munka volt, sokat szenvedtünk. Reggel 4 órától sötétedésig tevékenykedtünk: kukoricát, krumplit, cukorrépát ültettünk, kendert vágtunk, csináltuk, amit kellett. Emlékszem, mikor nagyon hideg volt, édesanyán krumplit főzött, s azt tettük a zsebünkbe, hogy melegítse az átfagyott kezeinket.
Május elsejétől november 5-éig a földeken voltunk, többször az ország más részeiben dolgoztunk, s barakkokban laktunk. Mindezt havi 20 pengőért. Enni sem volt sok, legtöbbször nyers ipari szalonnát kaptunk csak. Édesanyám gazdasszony volt, aki naponta 12 kenyeret sütött kemencében a munkásoknak. A mai fiatalok ezt már el sem tudják képzelni! Dolgoztam a tsz-ben is tíz évet, majd az egri áfésznál tizenhetet.
Édesanyám első férje bányász volt, s halála után 2 gyermekkel ismét férjhez ment. Ebből a házasságból születtem én az ikertestvéremmel és egy bátyánkkal. A fiútestvérünknek már könnyebb élete volt, a Budapesti Műszaki Egyetemen tanított. Az ő révén jutottunk le néhányszor a Balatonhoz nyaralni, egyébként nem mozdultunk ki Bátorból, sosem voltunk külföldön.
Később saját családot alapítottunk férjemmel, két fiunk született. Sajnos már sem a férjem, sem a gyermekeim nem élnek; most a négy unokám és a hét dédunokám jelenti számomra a boldogságot. Mivel jómagam is megéltem a második világháborút, leginkább békét kívánok, higgyék el, az a legfontosabb!
2023. 02. 02.
Kékes Online, Burián Orsolya
Fotó: beküldött
