A gyöngyöspatai szegregációs üggyel kapcsolatban tartott újabb sajtótájékoztatót Horváth László, a térség országgyűlési képviselője. A helyi művelődési házban tartott fórumon emlékeztetett: január 16-án – múlt hét csütörtökön – azt javasolta, hogy a gyöngyöspatai cigány családok a számukra jogerősen megítélt közel 100 millió forintos kártérítést ne pénzben, hanem oktatásban, képzésben és egyéb, az életvitelt, a beilleszkedést segítő szolgáltatásokban kapják meg.
A képviselő elmondta: a pereskedést szervező és az érintett cigányokat arra rábeszélő alapítvány válasza hamar megérkezett. Már 18-án, szombaton este közölték: rövid helyi egyeztetés után mindenki arra jutott, hogy csakis pénzt fogad el. A szombati gyöngyöspatai találkozón résztvevők közül azonban többen arról számoltak be, hogy ez az állítás nem igaz, hiszen, ami ott zajlott, az nem nevezhető valódi egyeztetésnek. Egy-másfél óra után az összejövetel zűrzavarba és ordibálásba torkollott, majd az alapítvány képviselői fenyegetőzve magukra hagyták a jelenlévőket – hangzott el a sajtótájékoztatón. Több cigány család becsapva érezte magát és voltak, akik ezt követően nyilvánosságra hozták azt a titkos Messenger csoportot, amit Farkas Lilla, az alapítvány képviselője hozott létre a perben résztvevő cigány családok számára.
Horváth László a sajtótájékoztatón bemutatott, a titkos csoportból származó üzenetek alapján az alábbi megállapításokat, illetve kérdéseket sorolta fel:
1. Eddig tagadták, mégis létezik megállapodás, szerződés a cigány családok és a Soros György által támogatott alapítvány között, hiszen „a rendbontókat” ennek felmondásával fenyegetik meg. Kérdés, hogy ez a megállapodás, szerződés miről szól, biztosít-e anyagi hasznot az alapítvány számára, és ha igen, akkor a 100 milliós kártérítési összegből milyen mértékűt?
- Az alapítvány képviselője tudatosan provokatív kártérítési javaslatra, például Gyöngyöspatán történő házvásárlásra buzdítja az érintetteket.
- Érdemi egyeztetés és párbeszéd helyett alkudozásra, egyezkedésre akarja rávenni a romákat a minél nagyobb anyagi haszon reményében.
- Az alapítvány befolyásolja a helyi kisebbségi önkormányzatot is.
- Az alapítvány képviselője az esemény után „Szebb jövőt!” felkiáltással köszönt el. A tudatosan lopott jobbikos elköszönés Gyöngyöspatán ebben az ügyben minimum sértő és cinikus, de faragatlan ízléstelenségnek is nevezhető.
A mai sajtótájékoztató vágatlanul videón >>
Az alapítvány képviselőjének önleleplező üzenetei – amelyeknek egyelőre csak egy részét hozták nyilvánosságra – bizonyítják, hogy az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány politikai céljai, és a pénzszerző akció sikere érdekében felhasználták, kihasználták, fenyegetik, zsarolják és eszközként kezelik a cigány családokat. Az is kiderült – tette hozzá a képviselő -, hogy a gyöngyöspatai romákat csak addig tekintették partnernek, a szegregációs ügy csak addig érdekelte őket, amíg Magyarországra a rasszista jelzőt rá tudták sütni.
Horváth László várja az alapítvány válaszát arra a kérdésre, hogy milyen megállapodást, szerződést kötöttek a gyöngyöspatai romákkal, és arra is, hogy a politikai haszon mellett hoz-e nekik anyagi hasznot is a szegregációs biznisz.
Szerző: Kékes Online, Burián Orsolya
Fotó: Kékes Online
2020. 01. 21.