Befejezte a burkolatfelújítási munkákat 2019 végén Tarnál a HE-DO Kft. A 24105 jelű tari bekötőúton a 3+800 és 4+734 kilométerszelvények között 934 méteren keresztül, a 2+180-tól a 2+710 kilométerszelvényig pedig 530 méter hosszban újult meg az aszfaltszőnyeg. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által még 2017-ben kiírt közbeszerzési eljárást a HE-DO Kft. (vezető tag) és a KM Építő Kft. (tag) alkotta konzorcium nyerte.

A megkötött vállalkozási szerződés és a munkaterület 2019 őszén történő átadás-átvétele után megkezdett munkálatokban a HE-DO Kft. szakemberei mindkét szakaszon felújították és megerősítették a meglévő aszfaltburkolatot, megjavították és szükség szerint korrigálták a vízelvezető rendszert, új buszváró peronokat építettek, telepítettek egy forgalomszámláló berendezést, megújították a forgalomtechnikai elemeket és felújították a 2+185 kilométerszelvénynél található Kovács-patak hidat is.

– A munkaterület átvétele után ideiglenes forgalomkorlátozás bevezetése mellett a Technológiai Utasítások és Mintavételi és Minősítési Tervek elkészítésének jóváhagyása után láttunk munkához. A padkanyesést és aszfaltburkolat marást a vízelvezető rendszerek korrekciója, az érintett hídszerkezet félpályás felújítása, majd a meglévő burkolati hibák javítása követte. Ezután láttunk neki az aszfalt kiegyenlítő réteg építésének, a közműszerelvények szintbehelyezésének, peronok építésének, a kapubehajtók és az útcsatlakozások kiépítésének. Az aszfalt kopóréteg és az új padkaszerkezet megépítése után a forgalomtechnikai munkálatok elvégzésével megtörtént a két szakasz műszaki átadás-átvétele – mesélt a felújítás részleteiről Reichardt Jenő, a HE-DO Kft. salgótarjáni telephelyének főépítésvezetője.

A munkát mindkét helyszínen a szerződésben előírt határidő alatt végezte el a kivitelező HE-DO Kft. A tari bekötőút a 3+800 és 4+734 kilométerszelvények között 2019. november 26-án, a 2+180-tól 2+710 kilométerszelvényig tartó szakasz 2019. december 11-én készült el.

 

2020. január 21.

Kékes Online

(x)