A Domoszlói III. András Általános Iskola épületének 50. évfordulóját ünnepelték a napokban. Az intézmény jelenlegi tanárai és tanítványai verssel, énekkel köszönték meg az elmúlt fél évszázadban ott tanító pedagógusok munkáját, gondoskodását, szeretetét és példamutatását.

Sztankó Miklósné, az intézmény igazgató-helyettese beszédében elmondta: a régi iskolaépület mellett a ’70 évek elején kezdődött a 8 tantermes új iskola első ütemének építése 4 tanteremmel, előadóval és étteremmel. Az igazgató-helyettes úgy fogalmazott, az elmúlt fél évszázad rengeteg munkát, örömöt, harcot, türelmet, sikert, élményt, kitartást rejt magában, az iskola 50 éves múltjának törekvését pedig az intézmény mottója, Márki Zoltán gondolata kiválóan példázza: „…nem mindegy, hogy milyen világot hagyunk a gyermekeinkre,de az sem mindegy, hogy milyen gyermekeket hagyunk a világra.”

Hozzátette, hála illeti azokat a pedagógusokat, akik munkájának köszönhetően ma is erős és biztos alapokon áll az iskola. Mint mondta, napjainkban is szép eredményeket könyvelhetnek el, hiszen az Országos kompetenciamérésen rendre átlag feletti eredményeik vannak, s az intézmény szerepel az Oktatási Hivatal pozitív iskolákat említő listáján.

Paulenka Richárd, Domoszló polgármestere beszédében elmondta: az önkormányzat a Hatvani Tankerületi Központtal, mint fenntartóval együttműködve segíti az iskolát, és fontosnak tartja a feltételek javítását, az oktatási színvonal folyamatos emelését.

Hozzátette: az elmúlt években közel 120 millió forint pályázati forrásból valósult meg az 50 éves intézmény, az úgynevezett nagy iskola energetikai korszerűsítése, továbbá megtörtént a kis iskola épületében található tantermek, mosdók és öltözők felújítása. Folyamatban van a tornaterem padlójának felújítása, de pályáznak a kis iskola energetikai korszerűsítésére is. Paulenka Richárd úgy fogalmazott: „Nemcsak feladatunk, de kötelességünk is a domoszlói iskolába járó gyermekek és az itt tanító pedagógusok munkakörülményeinek javítása.” Hozzátette, köszönet illeti az elmúlt 50-70 évben nyújtott lelkiismeretes munkáját az intézmény dolgozóinak, pedagógusainak, akik felkészítették a fiatalokat a továbbtanulásra, a nagybetűs életre.

Az eseményen jelen volt és köszöntőt mondott az iskola első igazgatója, Kiss Károly is, aki az 1960-as évektől évtizedeken át vezette az intézményt, s nagy megbecsülésnek örvendett és örvend ma is a diákok, szüleik és a pedagógusok körében.

Mint mondta, egykori kollégáival minden erejükkel igyekeztek emberségből, odafigyelésből, empátiából példát mutatni diákjaiknak, majd visszaemlékezésében az új szárny építéséről mesélt a hallgatóságnak. A jelenleg is Domoszlón élő idős pedagógus úgy fogalmazott, minden alkalommal, amikor átlépi az iskola küszöbét, meghatódva emlékszik az elmúlt évtizedekre, majd hozzátette, örömmel látja, hogy évről évre szépül, s korszerűbbé válik az iskola.

Horváth László, a térség országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott köszöntőjében úgy fogalmazott: „Minden közösség számára az iskola a remény, a hit, és a helyi szellem színtere. Bár most egy épület fennállásának 50. évfordulója az alkalom, de ilyenkor sohasem a falakat ünnepeljük. Bármilyen szépek is azok, mindig a falakon belül lévő szellemiséget ünnepeljük. Az örökkévalóság nem az időben, hanem az összhang állapotában rejlik. Azt kívánom mindenkinek, hogy tanítsák meg a gyermekeket másoktól tanulni, tanítsák meg az összhang állapotára való törekvésre, mert a világ nem harc, hanem együttműködés.”

Az ünnepségen az iskola diákjai verssel és énekkel köszöntötték az intézmény egykori és jelenlegi tanárait, majd minden osztály körbeállta az időkapszulát, amelybe egy-egy üzenetet rejtettek el a jövő nemzedékeinek.

 

2021. június 15.

Korepta Lilla