Az EP plenáris ülésének a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetével foglalkozó vitáját követően Hidvéghi Balázs kijelentette: az európai baloldal és a Soros-hálózat továbbra sem tudja megemészteni a magyar választások eredményét és a gyermekvédelmi törvényről tartott népszavazáson erőteljesen kinyilvánított véleményt.
A magyar emberek világos döntést hoztak április 3-án: a Fidesz-KDNP-kormányzás folytatását akarták, a békét és a biztonságot választották, és egyértelmű véleményt mondtak a gyermekvédelem mellett – emlékeztetett.
A képviselő a keddi EP-vitával kapcsolatban azt mondta: ismételten a „már unásig ismételt hazugságokat és alantas támadásokat” lehetett hallani.
„Már nem a tények számítanak, nem a valóság, hanem egy ideológiai támadás, a politikai nyomásgyakorlás. Kirekesztő gondolkodásmód az, ami meghatározza az EP politikusait és javaslataikat” – fogalmazott.
Tájékoztatása szerint a vita során elmondott felszólalásában megismételte, hogy Magyarország továbbra is egy tiszteleten alapuló európai együttműködésben hisz, ahol tiszteletben tartják a különbségeket és hasonlóságokat.
Kijelentette: minden fórumon fel kell szólalni Magyarország, a magyar emberek védelmében. Magyarország önálló ország, támogatja az európai együttműködést, de nem hajlandó elfogadni diktátumokat és zsarolást Brüsszelből – tette hozzá Hidvéghi Balázs.
2022. május 3.
Forrás és kiemelt fotó: hirado.hu