A Blikknek nyilatkozott először a jobbikos disznóvágáson történtek áldozata. A lap beszámol arról, hogy a bizonyos bulin történtek után heteken keresztül se éjjele, se nappala nem volt V. Anitának. A 24 éves nő választókerületi szervezőként kapott meghívást tavaly decemberben a Jobbik disznóvágására, ahova a párt szabolcsi vezetői, a felső pártvezetés tagjai is hivatalosan voltak, természetes volt hát, hogy ő is jelen lesz. Annak ellenére, hogy párja, az akkor még alelnöki tisztséget betöltő Szilágyi György hiába kérte, őt nem hívták meg.
Rémálommá vált a jobbikos disznóvágás
A 24 éves nő legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy bajba kerülhet, pedig a férfiakkal teli buli egy ponton rémálomba fordul számára: becsalták egy szobába, az ajtót rázárták, az egyik jobbikos pedig erőszakoskodni kezdett vele. Segítségért kellett kiabálnia, hogy valaki észrevegye, mi történik. Ha nincs a közelben a párt egyik megyei elnöke, aki a kiáltozást hallva kimentette a szobából, talán még sokkal durvább dolog történik. Természetesen a fiatal nő, amint tudta, felhívta az élettársát.
Az ügy kirobbanása óta Anitát megbélyegezték, és sok támadás éri. A fiatal nő kevesektől kap támogatást, nekik a párján keresztül a Facebookon fejezte ki köszönetét. A Blikknek sikerült Szilágyi Györgyön keresztül elérnie telefonon V. Anitát, aki elsőként a lapnak beszélt röviden a támadás lelki következményeiről.
„Megmondom őszintén, éppen tegnap beszéltünk arról, hogy talán érdemes lenne szakember segítségét kérnem, aki segít a trauma feldolgozásában. Ez pszichológusi segítséget jelentene, ezen még gondolkodom. A támadás feldolgozhatatlan számomra, ahogy az is, ami azóta történt, mert azóta is annyi igazságtalan bírálatot kapok, amiért felvállaltam a történteket, amit nagyon nehéz elviselnem. Épp ez az, amit szerettem volna elkerülni” – mondta el a lapnak hangjában érezhető fáradtsággal a hangjában Anita.
A támadás után nem álltak ki mellette azok, akikre számított volna
A fiatal hölgy számára az egyik legnagyobb csalódás az volt, hogy ahonnan támogatást várt volna, onnan támadták, viszont olyanok álltak ki mellette, akiktől erre nem számított volna: a Fidesz képviselői. „Azért is különösen jólesett, hogy kormánypárti képviselő hölgyek álltak ki mellettem, mert nem ugyanazon a politikai oldalon állunk. Azért csak a párton belül kértük a választásokig az elkövetőkkel szembeni következmény alkalmazását, mert nem akartam terhelni az összellenzék választási kampányát ezzel a súlyos üggyel, pedig az elkövetők bocsánatot sem voltak hajlandók tőlem kérni” – írta Anita a már említett köszönőlevelében. Azaz, még ebben a helyzetben sem a saját sérelmével törődött, hanem az ellenzéki összefogás érdekeit szem előtt tartva, inkább magába fojtotta a történteket.
Egyelőre a tanúk felkutatása kezdődött meg
Ezért előbb a párton belül próbált választ kapni kérdéseire, nem rögtön a rendőrséghez fordult, amit a bírálói vetnek a szemére. Nem utolsósorban Anita egy 4 éves kislány édesanyja, aki a lehető legérzékenyebb korban van, óvnia kell őt minden körülmények között, ám erre a jelek szerint nem sokan vannak tekintettel.
Egyelőre továbbra sem hallgatott ki senkit gyanúsítottként az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, ahol személyi szabadság megsértésének gyanújával nyomoznak. Ez egyébként alapesetben három év börtönnel is sújtható, ugyanakkor nehéz dolga lesz a rendőröknek az eltelt idő miatt. Ilyen esetekben a sértett elmondását megerősítő tanúk vallomása kulcsfontosságú, úgy tudjuk, a tanúk felkutatása már megkezdődött. Bár kamera üzemel az ominózus vendégház udvarán, kérdéses, minden felvétel rendelkezésre áll-e.
Szilágyi György korábban azt mondta, hogy az elnök, Jakab Péter hónapokig azon dolgozott, hogy eltussolja a szexbotrányt.
A múlt héten a Fidesz és a KDNP frakciójának női képviselői közös közleményben ítélték el a zaklatás minden formáját és tudatták: elfogadhatatlannak tartják azt, ahogy a Jobbik vezetése az ellenzéki pártban történt szexuális zaklatási ügyet kezeli.
2022. május 17.
Forrás: hirado.hu
Kiemelt képünk illusztráció.